Nem kell 18 fokban fagyoskodniuk a középiskolásoknak.
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer.
Az elmúlt három hétben a kormánynak sikerült mindenkit összezavarnia, akinek napeleme van vagy lesz, vagy aki ilyen rendszereket telepít. Bár a szakértők szerint a kormányzati szándék jó, a részletek lassan bomlanak ki, és még mindig nem tudni mindent.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter szombaton még a rendszer átalakítását jelentette be.
Szeptemberben ki fognak jönni vele.
Jogerős ítélet mondja ki, hogy az Energiaügyi Minisztériumnak 15 napon belül ki kell adnia a felvásárlásra vonatkozó határozatokat.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter Szanka Gábort nevezte ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőjének.
Az intézkedés a feldolgozóipari és szállítmányozási cégeket, valamint a szállodákat és egyéb szállásadókat "szabadítja ki" a fixáras áramszerződéseikből.
Ott, ahol a hálózat bírja a terhelést.
Feltételes közbeszerzést írtak ki.
Egy 2021-es dokumentumot frissítettek. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó szerint az amerikai hírszerző ügynökségeken belül „különféle nézetek” vannak a kérdésben.
Ahogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium is.
Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgáz-mennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük.
És az egyházak is.
A Technológiai és Ipari minisztérium megszűnik.