ensz

Szégyelli, amit hazája tesz Ukrajnával, lemond Oroszország genfi ENSZ-tanácsadója

„Egyszerűen nem bírok tovább részt venni ebben a véres, ostoba és teljesen szükségtelen gyalázatban” - írja közleményében az orosz diplomata.

Boros Juli
háború

Biden támogatja, hogy Japán állandó tag legyen az ENSZ Biztonsági Tanácsában

Az amerikai elnök egyúttal bejelentette, hogy az indiai-csendes-óceáni térség gazdasági fellendülésének érdekében 13 ország szorosabb partnerségi viszonyon alapuló keretmegállapodást kötött.

Mészáros Juli
külföld

ENSZ: Százával tüntetik el az oroszok az ukrán civileket

Az emberi jogi főbiztos szerint tisztviselőket, újságírókat, aktivistákat, nyugalmazott katonákat és más civileket visznek el erőszakkal. Eddig 180 ilyen esetről tudnak.

Szurovecz Illés
háború

ENSZ: több millió ember éhezett 2021-ben

Több pénzre és politikai felelősségvállalásra lenne szükség az ENSZ szerint.

Bódog Bálint
külföld

193 millió ember éhezik világszerte

40 millióval több ember nélkülöz, mint 2020-ban.

Fődi Kitti
külföld

ENSZ: Már több mint 3000 civil halt meg az orosz-ukrán háborúban

Ennél jóval magasabb lehet az áldozatok száma, de ennyien már biztosan meghaltak.

Csurgó Dénes
külföld

Németország bepereli Olaszországot, amiért második világháborús egyéni kártérítési ügyeket engedélyez

2012-ben született döntés arról, hogy ilyet nem lehet csinálni.

Fődi Kitti
Történelem

Zelenszkij: Mariupol egy orosz koncentrációs táborrá vált a romok közepén

A csütörtöki Kijev elleni rakétatámadást pedig az ENSZ szándékos megalázásának tartja, ami válasz nélkül maradt.

Kiss Imola
háború

Aznap lőttek ki két rakétát az oroszok Kijevre, amikor ott volt az ENSZ-főtitkár

António Guterres egy nappal korábban Vlagyimir Putyinnal tárgyalt Moszkvában.

Czinkóczi Sándor
háború

Közel kétmillió gyereket veszélyeztet az éhhalál Afrikában

40 éve nem látott szárazsággal küzd Kenya, Etiópia és Szomália.

Botos Tamás
külföld

ENSZ: Egyre több bizonyíték van az oroszok háborús bűneire

Hivatalosan több mint 2300 civil áldozatról tudnak eddig.

Szurovecz Illés
háború

David Attenborough-t a Föld bajnokává választotta az ENSZ

Attenborough a díj átvételekor azt mondta, a világnak most kell cselekednie a természet és a bolygó védelme érdekében.

Mészáros Juli
környezetvédelem

ENSZ: Sérti a nemzetközi jogot, hogy a brit kormány Ruandába küldené az illegális határátlépőket

Elfogadhatatlan, jogsértő, és nem is lehet hatékony a brit-ruandai megállapodás, mondta egy ENSZ-vezető.

Szurovecz Illés
külföld

Törökország nem szankcionálja Oroszországot

Megőrzik semleges közvetítői pozíciójukat, erősítette meg Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.

Rényi Pál Dániel
háború

1,7 milliárd embert érinthet világszerte a háború nyomában gyűrűző élelmiszerválság

Az ENSZ szerint 107 országot fenyeget élelmiszer-, energia- vagy pénzügyi válság a konfliktus miatt.

Rényi Pál Dániel
háború