Eötvös Loránd Kutatási Hálózat

Átnevezik az MTA-tól elhappolt Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, de nem mondták meg, miért

Mostantól Magyar Kutatási Hálózatnak hívják a kutatóintézeteket tömörítő állami szervezetet.

Solti Hanna
TUDOMÁNY

Lemondott Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke

Az ELKH-t 2019-ben hozták létre az Akadémiától elvett kutatóhálózat működtetésére.

Szurovecz Illés
TUDOMÁNY

Az emelkedő energiaárak miatt hónapokra bezár a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

December közepétől február közepéig senki nem léphet be a tihanyi intézmény területére, távmunkára állnak át a kormányzati Világgazdaság értesülése szerint.

Horváth Bence
gazdaság

Még annál is hasznosabb politikai eszköz a közmunka, mint eddig gondoltuk

Egy friss kutatás szerint az is a választási eredményektől függött, hogy melyik faluban hány közmunkásra adott pénzt a kormány. Ezzel zsarolják, jutalmazzák vagy büntetik a polgármestereket. A rendszer pedig hozta a Fidesznek a szavazatokat, ahogy kellett.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Leltározásnak indult, az Akadémia kincseit bemutató kiállítás lett belőle

Bicskei Éva három év alatt járta végig az MTA kutatói gyűjteményeit, sok ezer tárgyat és dokumentumot megismerve. A Kiscelli Múzeumban látható kiállítása azt mutatja meg, hogy a tudomány felől el lehet mesélni úgy is az ország 20. századi történetét, ami nem a szakadásokra, hanem a folytonosságra épít.

Horváth Bence
MŰVÉSZET

Magyar kutatók készítettek elemzést a járvány hazai történetéről és folyamatairól

Ebből kiderül, hogy a jelenlegi helyzet nem a tavaszi fertőzési lánc folytatása, hanem a nyár közepi behurcolások eredménye.

Mészáros Juli
tudomány

A kutatóintézetek fenntartójának egy mondat is elég, hogy eldöntse, támogatható-e egy téma

11 milliárdos pluszforrás elosztása mutathatja meg, milyen lesz a kutatás-finanszírozás az MTA félreállítása utáni időkben.

Neuberger Eszter
tudomány

Rendkívüli ülésen fogadták el az MTA új küldetését

Ez írja le, milyen feladatai lesznek az akadémiának a kutatóhálózata nélkül.

Sarkadi Zsolt
politika

Lovász László a kutatóhálózatot lenyúló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól

Az MTA elnöke szerint alkotmányellenesen vették el az akadémiai vagyont.

Czinkóczi Sándor
TUDOMÁNY

Orbán Viktor tanácsadója marad az MTA-tól elvont kutatóhálózatok új vezetője

Maróth Miklós megkérdezte erről Orbán Viktor véleményét, és a miniszterelnök szerint nincs ezzel gond.

Horváth Bence
politika

„Több pénzt akartam nekik adni, ebből lett a baj” - magyarázta Orbán Maróthnak, miért esett neki a kormány az MTA-nak

A kutatóhálózatok új vezetője szerint a magyar munkaerkölcs az akadémián is érezteti hatását.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A HVG szerint őket kérné fel a kormány a Tudományos Akadémiától elrabolt kutatóhálózat irányítására

Maróth Miklós, az MTA volt elnökhelyettese lehetne a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetője. Rajta kívül 12 nevet szellőztetett meg most a HVG.

erdelyip
politika

Vizi E. Szilveszter érkezhet az MTA-tól erővel elszakított kutatóhálózatok élére

A Magyar Hírlap értesülései szerint a volt MTA-elnök a legesélyesebb jelölt a ELKH vezetésére.

Horváth Bence
POLITIKA

Palkovicsék benyújtották az MTA-törvényjavaslatot

Egy külön kutatói hálózatot hoznának létre, ami a minisztérium szerint nem tartozna a kormány irányítása alá. Befolyása azért lenne rá.

Albert Ákos
politika