A baloldali mozgalmár középiskolás egy ünnepségen vádolta meg korrupcióval az államfőt. Ha kimondják, hogy bűnös, négy évet is kaphat.
Legkedvesebb barátunk, Erdogan elnök szorgosan fűti a dilivonat kazánját.
A Fethullah Gülen muzulmán hitszónok elleni elfogatóparancsot már a bíróság vizsgálja.
A török elnök ezért építtetne egy mecsetet Kubában. Tovább zajlik a világ sarkaiból való kifordulása.
Joe Biden korábban arról beszélt, hogy Törökország segítette az ISIS-t, Erdogan pedig hibázott. A török kormány felháborodott.
Kedden jártak a legközelebb a török határhoz az IS fegyveresei, ezért Törökország is beszállhat az ellenük folyó harcba. Közben a kurd menekültáradat nem csillapodik.
Törökországában egyre nagyobb a nyomás a nőkön, hogy visszatérjenek a hagyományos értékrendhez, szüljenek rendesen, és újra csak a családdal foglalkozzanak otthon, a négy fal között. A nők többsége mégis Erdoganra szavazott, aki több mint tíz év miniszterelnökösködés után augusztusban egy putyini fordulattal államfővé választatta magát.
Erdogan török kormányfő munkatársa másfél héttel ezelőtt, a bányaszerencsétlenség idején rúgott meg egy tűntetőt. Botrány lett.
Az áldozatok száma már 282-re emelkedett, közben az elhibázott és korrupt privatizáció és a rossz munkakörülmények miatt ezrek mentek utcára török városokban.
De egyáltalán nem biztos, hogy az Erdogan-kormány feloldja-e a tiltást. Az országban a Youtube-ot sem lehet használni.
Szíria szerint a vadászgépük nem lépte át a török légteret, a törökök szerint négyszer is figyelmeztették a kilövés előtt. A roncsok a szíriai oldalon estek le.
"Ha te megsérted a légterünket, akkor mi nagy pofonnal válaszolunk" - indokolta Erdogan elnök a gép lelövését. Törökországban választási kampány van.