A négy államtitkárának is adott, az összesen már száz nyugdíjasnyi Erzsébet-utalvány!
Az Erzsébet-utalványokról szóló televíziós felvilágosító kampány indul.
2,7 millióból 2,5 már a Postánál van, éjt nappallá téve nyomják őket.
A javaslatot természetesen ellenszavazat nélkül fogadták el.
2,7 millió nyugdíjast díjaz kormányunk és pártunk.
Igyekeznek még karácsony előtt kézbesíteni az Erzsébet-utalványokat. Tavaly a Posta belerokkant a feladatba.
Orbán Viktor a Idősek Tanácsával közölte a hírt.
Jogerős bírósági döntés ellenére sem árulják el, hogy mennyi hirdetést vettek a Modern Media Groupnál.
Ahonnan Hornyák Tibor épp a bérlésről beszámoló cikk megjelenésének napján költözött ki. Sőt, elmondása szerint kedvezményt is kapott.
Üdülési támogatásra kellene költeni, de a Magyar Nemzet szerint máshova is bőven jut.
Mindenki jól járt.
Az adófizetők 150 millió forintja parkol a postákon.
Majd ha Magyarországra látogatnak, elköltik. Ez a kormány válasza, hogy miért küldtek 32550 külföldön élőnek karácsonyi ajándékot.
Nagy csalódás érhette az ausztráliai magyar nyugdíjast, amikor a helyi boltban Erzsivel szeretett volna fizetni.
Persze a Magyar Posta már rég bejelentette, hogy a határidő lejárta előtt kikézbesítette Orbán ajándékát.