etikus hackelés

Elkövette a történelem legnagyobb kriptolopását, aztán visszaadta az összes pénzt

Még a félmillió dolláros jutalmat sem fogadta el, amit azért adott volna a megkárosított cég, hogy felhívta a figyelmüket a biztonsági rendszer sebezhetőségére.

Szász Zsófi
PÉNZ

Vádat emelhetnek Nerbot ellen

Ő az a hobbiprogramozó, aki egy faék egyszerű kód segítségével tízezerszer töltötte ki a nemzeti konzultációt tavaly.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Az ügyészség állítja: az etikus hacker veszélyes a társadalomra, és emiatt viselnie kell a büntetőjogi következményeket

Felajánlották neki a 2 év, 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, visszautasította.

Botos Tamás
bűnügy

Nyolc év letöltendő büntetést kért az ügyészség az etikus hackernek, aki felfedezett egy biztonsági rést a Telekom rendszerében

A cég először fel akarta venni, aztán inkább feljelentette. A TASZ szerint az ügyészségnek fogalma sincs az informatikáról.

Urfi Péter
internetek

Visszakapta ötven forintját a BKK appját feltörő etikus hacker

Aki végül a börtönt is megúszta, mert már nem gyanúsítják bűncselekménnyel azért, hogy feltárta a BKK rendszerének súlyos biztonsági hibáját, majd erről értesítette is a céget.

Király András
POLITIKA

Rendőrség: Megszűnt az eljárás az etikus hacker ügyében, mert nem veszélyes a társadalomra

Az ügyészség is így gondolja.

plankog
bűnügy

Már nem gyanúsítják bűncselekménnyel a srácot, aki szólt a BKK-nak, hogy meghackelhető a rendszere

Az ügyészség elfogadta a TASZ panaszát, ami szerint semmi olyan nem történt, ami veszélyes lett volna a társadalomra.

Herczeg Márk
bűnügy

Nem a jegyrendszeres az első eset, amikor a rendőrséget küldik arra, aki segíteni akar

András programozni tanult egy vidéki főiskolán, aztán talált egy biztonsági rést a Telekom rendszerében.

erdelyip
bűnügy

Rossz mailcímre írt a hacker, mondta a BKK vezérigazgatója, a 18 éves fiú azonnal megcáfolta egy screenshottal

Dabóczi Kálmán a rádióban azt állította, hogy egy rossz, generált mailcímre írt a feljelentett BKK-hacker. Az érintett azonnal bemutatta, hogy ez nem igaz.

Szily László
közlekedés

Örültem, hogy ekkora összefogás történt - megszólalt a rendőrök által elvitt 18 éves BKK-hacker

Meglepte és jól esett neki az országos támogatás. Az eddig arrogáns T-Systems vezérigazgatója közben bocsánatot kért, sőt azt is belengette, hogy együttmőködnének az etikus hackerrel, ha a nyomozás tényleg tisztázza.

Szily László
INTERNET

Folyamatosan támadják a BKK honlapját

A cég arról nem szólt, hogy ennek köze van-e a hackerbotrányhoz.

Herczeg Márk
INTERNET

A T-Systems azt állítja, kötelessége volt feljelentést tenni, mert „egy adott szintet elért az esemény”

Mármint az, hogy egy 18 éves etikus hacker szólt, hogy nem akar csalni, de észrevette, hogy bárki 50 forintért vehet bérletet a BKK-tól. A srácot a feljelentés után készenléti rendőrök hurcolták el otthonról.

Herczeg Márk
idióta rekordok