A leleplezett orosz kém, Novica Antić a szerb katonák szakszervezetének volt elnöke. Aki amúgy az oroszbarát szerb rezsim börtönében ül éppen.
A zenei streaminggel kapcsolatos versenytörvényeket sértették meg. Az Apple fellebbezni fog.
Kifejtette, hogy szerinte a nyugati államok azt szeretnék, ha a szerbek elismernék Koszovó függetlenségét, és felállítanának egy baloldali bábkormányt.
Az EP állásfoglalást fogadott el az orosz civil társadalommal, és a demokratikus ellenzékkel való szolidaritásról. A Fidesz képviselői nem szavaztak, ahogy Navalnij özvegyére sem voltak kíváncsiak.
Stéphane Séjourné külügyminiszter pontosította, miről beszélt Macron.
Ellenzékiek és biztonsági szakértők arra figyelmeztettek, hogy a szlovák kormányfő összeesküvés-elméleteket terjeszt, és az orosz propagandát visszhangozza.
Ezt az uniós nyilatkozatot blokkolta Magyarország.
Az EU-s vámmentes mézimport ellen is tüntettek, majd a magyar kormány fogta magát, és feloldotta az ukrán mézimport magyarországi tilalmát, amivel tovább rontotta a hazai termelők esélyét. Egyes méhészek szerint a döntés a Nagy Istvánnal közeli kapcsolatot ápoló, állami támogatásokat nyerő gigacégnek kedvezett.
A keresetekhez viszonyítva Budapesten a legdrágábbak a bérleti díjak.
Igen, mi voltunk az az egy kivétel.
Németország, Spanyolország, Svédország, Finnország, Litvánia, Észtország és Lettország tett így.
A fő aggodalomra az ún. nyúlüreghatás ad okot.
A CDU végrehajtó bizottsága egyhangúlag támogatja.
De 1850 óta egészen bizonyosan nem.
Nyugat által szankcionált országok, Nyugat által dominált nemzetközi intézményeknek kiszolgáltatott országok, dollárgyűlölők és IMF hiteltől ódzkodó kormányok, ide süssetek! Bővül a BRICS.