Michael O' Flaherty a törvénymódosítás elfogadása után felszólította a köztársasági elnököt (Sulyok Tamást), hogy ne írja azt alá.
A miniszterelnök szerint az ilyen tiltakozások szükségtelenül nehezítik a többség életét, ezért gondolkodnak rajta, hogy mihez kezdjenek vele.
Érkeznek az első nemzetközi reakciók a tegnap bejelentett Trump-döntésre.
Az Európai Bizottság és a felkészültségért és válságkezelésért felelős európai biztos szerint ideje felkészülni az EU-ban mindenféle veszélyekre. Például egy cuki kis túlélő táskával.
Az eddigi kár a szomszédban közel 8 millió euró.
Két héttel az orbáni vétóval véget ért rendkívüli EU-csúcs után ismét találkoznak az uniós állam- és kormányfők. Mivel a magyar kormány előre belengette, hogy nem fogja támogatni az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot, a többi tagállam valószínűleg ismét külön dokumentumot ad majd ki a témáról.
Európai parlamenti képviselők közös nyilatkozatban ítélték el a gyülekezési jogot korlátozó magyar törvénymódosítást, és azonnali uniós válaszlépéseket sürgettek.
Így nézett ki a politikai felállás 2024. március 15-én, pár hónappal az önkormányzati és EP-választások előtt, nem sokkal a kegyelmi botrány kirobbanása után.
Árrésstop, családok megsegítése, Ukrajna uniós csatlakozása: a miniszterelnök rutinból hozta le a reggeli eligazítást.
Az Európai Bizottság elnöke Dél-Afrikában reagált a kirobbant vámháborúra.
Egy erről készült tervezet szerint költséghatékony lenne így újjáépíteni az európai védelmet.
Ikonikus amerikai cuccok a kereskedelmi háború frontvonalában.
Lehetetlen helyzetben a miniszterelnök.
Európai Unió helyett Európai Nemzetek Közössége lenne a neve a központi jogrendszer és Bizottság nélküli, meggyengített parlamenttel és bírósággal üzemelő laza társulásnak, amit Trump tanácsadóinak prezentál az MCC és egy lengyel szervezet.
Csúcstalálkozó Brüsszelben, repülés saját költségen, hitel a rákosrendezői beruházásra, csütörtöki híreink a 444 napindító hírlevelében.