Európai Bizottság

Nemzetközi szervezetek petíciót indítottak az aszpartám betiltásáért

Az Egészségügyi Világszervezet még 2023-ban jelezte, hogy az édesítőszer „az emberre nézve valószínűleg rákkeltő”.

Mészáros Juli
életmód

Csehország és Dánia is csatlakozna a szuverenitásvédelmi törvény miatt Magyarország ellen indított EU-s eljáráshoz

„Olyan jelzéseink vannak, hogy további 12 uniós ország komolyan mérlegeli, hogy társult félként csatlakozna az eljáráshoz” – mondta a cseh külügyminisztérium szóvivője.

Herczeg Márk
eu

Fejenként 5 millió forinttal segíti az EU a magyar tanárok béremelését 2030-ig

Januártól a diplomás átlagbér 80 százaléka a tanárok átlagbére. Ez korábban csak 60 százalék volt.

Székely Sarolta
oktatás

Brüsszel szerint lakosságarányosan Magyarországon haltak meg a legtöbbek rákban

„A magyarok körében a dohányzás, az ittasság és a túlsúly előfordulási gyakorisága egyaránt meghaladja az uniós átlagot.”

Botos Tamás
Egészségügy

Felszólították az Arsenalt, a PSG-t és a Bayernt, hogy szüntessék meg a szponzori programjukat Ruandával

Az Európai Unióra is egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy függessze fel a ruandai ásványokkal kapcsolatos megállapodását.

Czinkóczi Sándor
külföld

Szijjártó fenyeget: ha Kijev fenyegeti a magyar energiabiztonságot, a magyar kormány megvétózza a következő szankciós csomagot

„Magyarország sosem csinált titkot a szankciókat illető álláspontjából.”

Botos Tamás
külföld

Orbán: Kézzelfogható távolságban az egymilliós átlagfizetés, mi nyertük az amerikai elnökválasztást

Kiderült, hogy a konkrét GDP-adatok említése „liberális duma" és hogy ha Trump támogatja az oroszok elleni szankciókat, az egészen más, mintha az EU tenné ugyanezt. Mindez a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában hangzott el.

Szily László
POLITIKA

Ligeti Miklós: Az eddigiek alapján vékonyka a gyanú Biró Ferenc ellen

A Transparency International jogi igazgatóját arról kérdeztük, mekkora szálka lehet a hatalom szemében Integritás Hatóság, megalkuvás-e, hogy nem száll rá igazán a NER-re, és milyen jogkörökre lenne szükségük a hatékonyabb fellépéshez.

Windisch Judit
POLITIKA

Bár Orbán azt mondta, behúzza a féket, végül most sem vétózza meg Magyarország a Moszkva elleni szankciókat

Szijjártó egy politikai nyilatkozatért cserébe megszavazta a féléves hosszabbítást - Trumppal is szembe kellett volna menniük, ha másként tesznek.

Kolozsi Ádám
külföld

Nem találja ki, ki nyerte meg a választásokat Fehéroroszországban!

Annyit mondunk, hogy az exit pollok szerint 87 százalék felett áll, és nem érdekli, ha a Nyugat nem fogadja el a választások eredményét.

Bódog Bálint
külföld

Egy nő bomlásnak indult holttestére bukkantak egy brüsszeli hotelszobában, közel az Európai Bizottság épületéhez

Mivel az 56 éves nő december 26-án jelentkezett be a szállodába, a nyomozók vizsgálják, hogy a szálloda személyzete hogyan nem vette észre ilyen sokáig a holttestet.

Herczeg Márk
rejtély

Kína három legnagyobb autógyára beperli az EU-t az elektromos autókra kivetett vámok miatt

A BYD, a Geely és a SAIC kész megtámadni azt az állítást, hogy bizonyos pénzeszközök támogatásnak minősülnek, illetve megtámadnák a támogatások kiszámításának módját és azt a feltételezést, hogy kárt okoztak volna az EU egységes piacának.

Herczeg Márk
eu

Mit keresett Várhelyi Olivér EU-biztos a magyar kormányülésen, kérdezi a Politico

A lapnál arra kíváncsiak, hogy vajon Várhelyi az EU-s álláspontot képviselte-e, és bent ült-e a teremben, amikor az oroszok elleni szankciók esetleges vétójáról volt szó.

Horváth Bence
POLITIKA

„Az ÁSZ elnöke nem járt el jogszerűen, kötelessége lenne megindítani az eljárást, aminek következtében Biró Ferencet meg lehetne fosztani a kinevezéstől”

Miután az Integritás Hatóság elnöke gyanúsítottá vált, nem teljesülnek a kinevezés feltételei, mondta a 444-nek adott interjúban Frank Evelyn ügyvéd, a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda vezetője. Az ÁSZ-elnök léphetne az ügyben, de miután Biró panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem tartják időszerűnek a kérdést.

Windisch Judit
POLITIKA

Az MCC bécsi egyetemét is kizárják az Erasmusból

Az egyetem nem tartja jogosnak a lépést.

Windisch Judit
POLITIKA