A gazdag országok megsegítik a saját cégeiket, a szegényeknek meg nem adnak semmit, rótta fel Orbán a szerb elnök és az osztrák kancellár oldalán, akikkel migrációügyben találkozott.
Történelmi időkben lettünk Európa magányos csillaga, és emögött egyetlen ember politikai intuíciója áll.
Először van érdemi eszköz az Európai Unió intézményeinek kezében, hogy a jogállamiságot erősítő intézkedéseket kényszerítsen ki az Orbán-kormányból. Működhet? Ezt vitatjuk meg az Országzászló 3. adásában.
Amire az unió ,,határozott és egységes választ fog adni".
Az Europol szerint az állampolgároknak köszönhetően már 120 embert sikerült letartóztatniuk. Az idei kampányban kifejezetten bűnszervezetek vezetőit keresik.
Dimitrij Peszkov azt mondta, figyelemmel kísérik az uniós pénzek körüli eseményeket.
Kihagyták az EU-t, ellenőrzés nélkül kerülhetnek az Észak-Írországi boltokba a mezőgazdasági termékek.
Az Európai Bizottság elnöke évértékelő beszédében, ukrán nemzeti színű ruhában arról beszélt, hogy meg kell védeni és erősíteni a demokráciát az Európai Unión kívül és belül is.
Szinte nyoma veszett a többletnek, amivel júliusban büszkélkedhettek.
A vád szerint a volt cseh miniszterelnök érdekeltségébe tartozó cég jogosulatlanul jutott európai uniós támogatáshoz.
Szigorodnak a beutazási szabályok, de az újságírók, a politikai disszidensek és a civil társadalom képviselői kivételt kaphatnak.
Mikuláš Bek szerint a magyar kormánynak most kell eldöntenie, hogy visszalép vagy megkockáztat egy ugrást.
Ha ez nem elég, hát megoldják nélküle, mondta a miniszterelnök.
Oroszország nem szállítana se olajat, se gázt, se szenet.
Az ügyintézés is hosszabbodik.