Az Europol szerint az első osztályban játszó moldovai klubok legalább fele érintett a bundabotrányban.
Líbiából csempésztek üzemanyagot Európába, nemzetközi együttműködésben fogták el őket.
Közel kétszáz embert tartóztattak le az Europol akciója során.
Az Europol és a Migránscsempészés Elleni Küzdelem Európai Központ éves jelentése megmutatja a 2019-es embercsempészési trendeket, hogy hogyan kerülnek prostituáltak Európába, és milyen hatást gyakorolhat a koronavírus az emberkereskedelemre.
És egy komolyabb összeget ki is fizettek, mire kiderült, hogy átverés az egész.
Az Europol szerint máris elszaporodtak az internetes csalások és megjelentek a hamisított egészségügyi eszközök is.
A focivébé szellemében hirdették meg az Európai Körözöttek Világkupáját, melynek célja, hogy a legkeresettebb bűnözők is legyenek olyan ismertek, mint a világsztár focisták.
Egy spanyol apa és fia irányította a nemzetközi bűnszervezetet.
Összehangolt akcióban öt országban nyolc embert tartóztattak le.
Nemzetközi fellépésben csaptak le a dzsihádisták hírügynökségére.
Romlott lóhússal tömték a finom olasz lasagnákat.
Az Europol szerint az it-biztonsági szakemberek elvégezték a házi feladatukat.
Akkor is tovább terjedhet a vírus, ha nem indítanak újabb támadást.
Ezt vizsgálja most az Europol.
Több tucat, a terrorszervezettel kapcsolatban álló fiatalról tudnak Hágában, és főleg pokolgépes támadásoktól tartanak.