evangélikus egyház

A történelmi egyházak nem reagálnak arra, hogy a kormány a kereszténységre hivatkozva tervezi csorbítani a véleményszabadságot

A katolikus püspökök válasz helyett provokációt emlegettek.

Urfi Péter
POLITIKA

Leköszönt az evangélikus egyház vezetéséről Fabiny Tamás

Itthon szokatlan gesztusai voltak: felszólalt a korrupció ellen és a menekültek mellett.

Urfi Péter
vallás

Fabiny Tamás evangélikus püspök újra elhatárolódott az érdi lelkész szavaitól, de lezártnak tekinti az ügyet

Hosszan beszélgetett Labossa Péter Mihállyal, aki belátta, hogy helytelenül fogalmazott a zsidókkal kapcsolatban. Fabiny a prédikációban több nehezen értelmezhető mondatot is talált.

Windisch Judit
belföld

Fabiny Tamás püspök elhatárolódott a lelkész szavaitól, aki arról beszélt, hogy azért volt a holokauszt, mert a zsidók elárulták Jézust

Fabiny Tamás szerint a prédikáció egyes részeit tényleg úgy lehetett értelmezni, mintha a holokausztot Isten Jézus keresztre feszítése miatt engedte volna meg, vagyis azt a zsidók csak maguknak köszönhetik. Az evangélikus egyház nevében elhatárolódik az értelmezéstől.

Solti Hanna
vallás

Bocsánatot kért az evangélikus lelkész, aki vasárnap arról beszélt, azért volt a holokauszt, mert a zsidók elárulták Jézust

Szerinte „sajátos módon” kiemeltek részeket a prédikációból.

Windisch Judit
POLITIKA

Feljelentették az érdi evangélikus lelkészt, aki arról prédikált, hogy a holokausztot a zsidóság tulajdonképpen magának köszönheti

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke is megszólalt az ügyben.

Kaufmann Balázs
belföld

Fabiny Tamás evangélikus püspök bocsánatot kért azoktól, akik a gyermekotthonokban váltak szexuális abúzus áldozatává

Nem is akárhol, a Kossuth Rádióban.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Evangélikus püspök Karsairól és az eutanáziáról: Az evangélikus teológiai gondolkodás lehetővé teszi, hogy egyes helyzetekre alkalmazzuk Isten igéjét

Fabiny Tamás szerint fontos, hogy ilyenkor „hús-vér embereket magunk előtt látva, rájuk tekintettel hozzunk adott esetben döntést”.

Mészáros Juli
ÉLET

Népszámlálás: húsz év alatt megfeleződött a magukat római katolikusnak vallók száma

A magyarok többsége nem vallásos - hangzott el a KSH tájékoztatóján.

Urfi Péter
egyház

A református egyház a kormány támogatására biztatja híveit, „gyermekeink védelme érdekében”

Jól jön, ha az egyházat egy volt miniszter vezeti. A katolikus és az evangélikus vezetés megtartóztatta magát a nyílt agitációtól.

Urfi Péter
egyház

„Keresztényi lelkiismeretünk szavát követjük” – Polgári engedetlenség az egyházi iskolákban

Holnapra tervezik a közös kiállást. Megkérdeztük az egyházak vezetését, támogatják-e a tanáraik ilyenfajta véleménynyilvánítását.

Urfi Péter
oktatás

Az evangélikus egyháznak adományozta a család az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat

A legendás író múzeuma is kinőhet a dologból. A katolikus író és felesége 15 ezer könyvét gondozzák majd az evangélikusok.

Szily László
MŰVÉSZET

Tényfeltáró vizsgálatot kezdeményez Donáth László ügyében az evangélikus egyház

Megszólalt a lelkész is. Az egyházmegye azt kéri, az ügyet ne használja fel senki eszközként politikai kommunikációs célokra.

Urfi Péter
vallás

Bayer Zsolt annyira kiborult az uszító propagandát elítélő lelkész miatt, hogy kilép az evangélikus egyházból

A híres hangember mostantól a katolikus egyházban keresi a lelki békéjét.

Czinkóczi Sándor
dráma

Mintha mi sem történt volna: Lévai Anikó megint kiállt a volt besúgó mellé fotózkodni

Advent első vasárnapján borítsunk fátylat a múltra!

Urfi Péter
politika