evolúció

Megtalálták a világ legrégebbi barlangrajzát, ami 51 ezer éves, embereket és egy disznót ábrázol

A festmény 5000 évvel idősebb lehet az eddig ismert legrégebbi barlangrajznál.

Székely Sarolta
TUDOMÁNY

Berlinben sem könnyű zsidónak lenni, pláne, ha valaki fiatal, és nem akar mindenáron benne maradni a régiben

A héten mutatják be Mundruczó Kornél és Wéber Kata Evolúcióját, de ez lesz a máris kezdődő 10. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál nyitófilmje is, kritika.

Gazda Albert
FILM

A klímaváltozás felgyorsítja az állatok alakjának változását

Ez azt jelenti, hogy fejlődnek, hogy túléljék. Főleg a madaraknál figyelték meg a változást.

Herczeg Márk
természet

A koronavírus másfél év alatt csaknem négyszer fertőzőbbé vált, vajon meddig fejlődhet még?

A kérdést a BBC tette fel, de a brit közműsorszolgáltatónak nyilatkozó szakértők nem merték megválaszolni, mert, mint egyikük fogalmazott, még innen is van hova fejlődnie.

Király András
járvány

Évtizedek óta keringhetett a denevérek között a SARS-CoV-2

Feltárták az új koronavírus evolúcióját.

Urfi Péter
járvány

Kezdő szinten értünk a csimpánzok nyelvén

Egy friss kutatás szerint képesek vagyunk beazonosítani, hogy egy csimpánz boldog, szomorú, mérges vagy ijedt-e, pusztán a hangja alapján.

Neuberger Eszter
TUDOMÁNY

Tovább élhettek a Földön őseink, mint azt eddig gondoltuk

Úgy fest, hogy a homo erectusok közel 100 ezer évvel ezelőttig fennmaradtak Jáva szigetén.

Horváth Bence
ÉLET

Az evolúció során fejlődött úgy a kutyák szeme, hogy pillantásukkal le tudjanak venni minket a lábunkról

A világ egyik legdurvább manipulációs eszköze nem véletlenül alakult ki.

Horváth Bence
ÁLLAT

Tizmillió évvel régebb óta ugrálnak a kenguruk, mint azt hittük

Előtte fákon kapaszkodva szedték a gyümölcsöket az akkor még sokkal csapadékosabb, ezért bujább növényzetű Ausztráliában.

Király András
ÁLLAT

Innovációs miniszter lett Romániában az egyetemi tanár, aki vallja, hogy az ember a jövőből érkezett

Nicolae Hurduc tagadja, hogy egy majomszerű lénytől származnánk.

Sarkadi Zsolt
külföld

Milyen állatok élnek majd a Földön 50 millió évvel az ember kihalása után?

Dougal Dixon a nyolcvanas évek elején elképzelte, kik jönnek majd, ha mi megyünk. Könyvét most újra kiadták.

Horváth Bence
ÁLLAT

Holnap ismét Budapest Science Meetup!

A három előadásban hallhattok a NASA új exobolygó kutató űrtávcsövéről, az eukarióta sejt kialakulásáról, végül pedig Mátyás-király uralkodásának és döntéseinek megítéléséről lesz szó.

meetup
meetup

Az indiai oktatási miniszter nem hisz az evolúcióban, hiszen még senki nem látott egy majmot emberré változni

Most indiai tudósok kérik a rendőrfőnökből lett minisztert, hogy vonja vissza nyilatkozatát.

Horváth Bence
külföld
Videó

Többsejtű létünk szükségszerű velejárója a rák?

Szöllősi Gergely előadása a júniusi Budapest Science Meetup-on.

meetup
előadás

Megadom magam, a harmadik hüvelyk valószínűleg korunk legnagyobb találmánya

Harmadik hüvelykujj!! Emberek, hát a hüvelyk nélkül nem is lennénk emberek, képzeljék el, mire lehetünk képesek plusz egy hüvelykujjal!

Király András
TECH