A kormányszóvivő reagált az amerikai külügy csalódott nyilatkozatára.
Vlagyimir Ljubisinék azt hitték, hogy egy latin-amerikai drogkartellel üzletelnek, de valójában az amerikai kábítószerellenes hivatal állított nekik csapdát. Börtön várt rájuk New York-ban, de az oroszok közbeléptek, az Orbán-kormánynak pedig választani kellett saját szövetségese és Moszkva között.
Angela Merkel szerint a szaúdi vezetésnek sürgősen tisztáznia kell a Dzsamál Hasogdzsival történteket, és az elkövetőeket felelősségre kell vonnia.
Nem örülnek, hogy megtolták az orosz fegyveripart.
Mario Rönsch az egyik legkeresettebb német radikális álhírterjesztő volt, évek óta működtette hálózatát Budapestről.
Két olyan államnak, amely rendszeresen gyilkolja a saját polgárait.
Putyin szóvivője szerint Moszkva és Rijád haditechnikai együttműködése nem irányul harmadik ország ellen.
Az AP buktatta le a CIA-s fegyverüzletekben utazó, iráni születésű mágnás, Farhad Azimaa partnerét. Kirúgták.
Pont most jelentették be, amikor a szaúdiak blokád alá vonták az országot. Nehéz követni, hogy ki kivel van.
Ilyeneket használhattak a Charlie Hebdo támadásnál, de vett belőlük a Cosa Nostra is.
A Fenyő-bizalmas tulajdonában álló Milipol Zrt.-nek amerikai fegyver webshopja is van, Magyarországon a Matolcsy-gárdának és a terrorelhárítóknak adnak el dolgokat.
A 31 éves német férfi a dark neten kereskedett pisztolyokkal.
Egy igazi minikémfilmet posztolt a spanyol rendőrség: szupersportkocsik, maszkos fegyveresek a luxusvillában, bissau-guineai útlevél.
Egészen pontosan kazettás bombákat gyártó cégekbe. A kazettás bomba brutális fegyver, amit reálisan csak "élőerő", magyarán emberek ellen lehet bevetni.
A terroristák egy része nem szórakozott a Darknettel, hanem egyszerűen zárt csoportokban adta-vette a rakétavetőket.