A christchurchi szélsőjobboldali terrortámadás után tiltották be az automata és félautomata fegyverek birtoklását.
A helyi szenátus 16:15 arányban, minimális többséggel fogadta el az új törvényt, amely feljogosítja a fegyvertartókat, hogy viseljék is a fegyverüket.
A Nemzeti Fegyverszövetségnek üzenik: mi szedjük ki a golyóitokat a testekből, mi mondjuk meg a szülőknek, hogy a gyerekük nincs többé.
Erdan védelmi miniszter szerint minél több fegyver van az utcán, annál kevesebben halnak majd meg.
Neked feltűnne, ha a töltött fegyvered kiesne a gatyádból egy gyerekektől hemzsegő helyen? Na, neki nem tűnt fel.
Rávetette magát a pisztolyokkal visszatérő diákra, így csak egy diák és ő sérült meg.
Gorka tavaly márciusban még a Fehér Ház biztonságpolitikai tanácsadója volt, de már 2016 szeptembere óta rajta van a magyar rendőrség körözési listáján.
Az egyes államok jogosan tiltják az emberölésre kifejlesztett ismétlőfegyvereket.
Szerinte ez lenne megfelelő válasz a növekvő terrorfenyegetettségre.
Ha a játékpisztolyukat egy másik gyerekre fogják, egy napra bevonják az engedélyüket.
Még egy remek érv a szabad fegyverviselés mellett.
Egy törvényjavaslat alapján vészhelyzetekben feloldanák a korlátozásokat. Vagyis, zavargások alatt akár félautomata karabélyokkal is lehet majd mászkálni.
Tudják vannak azok a videók, amiken például kiskutyák hada ugrál körül egy embert. Olyan helyesek. Ha valaki megnézni őket, mindjárt jobb kedve lesz. Ez semjénzsoltos videó azoknak az ellentéte.
Átgondolt közigazgatási döntések sorozatunkból.