A dán kormány közölte, hogy egy törvénymódosítás után szinte minden 7 és 16-17 év közötti gyereknek tilos lesz a telefonját/tabletjét bevinnie az iskolába.
A területfejlesztési miniszter szerint csak Budapest és a fővárosi régió állja a versenyt.
A nagy amerikai légitársaságok attól tartanak, hogy az új 5G mobilfrekvenciák használata zavarhatja a repülőgépek rendszereit. Jogosak a félelmek?
A világ második leggazdagabb emberének alapítványa szerint kétszer annyian halnak majd bele a vírusba, ha a gazdag országok maguknak halmozzák fel az oltószereket.
Mármint most nem ilyesmi, hogy világbéke vagy örökélet, hanem a hét dolog, ami ma a leginkább megnehezíti a kutatók életét.
Míg a Közép-afrikai Köztársaság a legkevésbé. Magyarország a 35. a Social Progress Initiative friss, 133 országot bemutató indexén.
Azt hinnéd, hogy ez az emberi civilizáció vége, de nem az.
Legalábbis Bostonban, ahol most kezdik telepíteni a Soofa névre keresztelt, napenergiával működő padokat, amik azt is megmondják, hogy milyen a levegő.
Ezt a videót kellene mindenkivel megnézetni, aki szerint régen minden jobb volt, és a mostani világ szörnyű.
Bár nem sokat hallunk róluk, Afrikában is élnek brilliáns újítók. Hallott már például a lapát nélküli szélerőműről?
Itt a gif-korszak vége. Egy új netművészet indulhat.