Hát, persze, hogy a felcsúti, Puskás Ferencről elnevezett akadémia büszkélkedhet.
Magyarország egyik leggazdagabb embere azt hiszi, hogy azért, mert már nem polgármester egy faluban, már nem is közszereplő. Sajnos ki kell ábrándítanunk.
Meg sem tudták köszönni azt a sok jót a sztárpolgármesternek, amit a falunak adott, mert nem jelent a lemondásáról szóló ülésen.
Mármint azért kell választást is tartani Felcsúton, miután lemondott a polgármester úr.
Orbán Viktor földije személyes okokra hivatkozva távozik.
Új megállókat a kisvasútnak, Puskás múzeumot a Pancho Arénába, meg egy vízi kalandparkot még a környékre.
Talán amiatt következtethetett erre, hogy Hind Hassan angolul beszélt.
Üres a vendégszektor!
Egyből meg is egyeztek az osztrák tévével, míg a felcsúti polgármester szerint „Magyarországon erre az ellenzéki sajtó csak perek árán hajlandó”.
A Felcsút edzője mindig a sportot támogatja.
Szöllősi György, azt is kifejtette, hogy a TAO nem közpénz, a Kúria pedig téved, amikor erről mást állít.
Leszóltak fentről. A biztonsági főnöknek még ahhoz sem volt mersze, hogy tisztességesen kirúgjon, inkább csak hazudott egy (két) nagyot.
Az újságíró angolul próbálta meg megtudni Mészárostól, gazdasági sikereihez lehet-e köze Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatának.
Megrohanta a sajtó a felcsúti önkormányzatot, ahol Mészáros csak annyit mondott el, hogy ő mindig egy sikeres vállalkozó lesz.
Az RTL Klub Házon kívül című műsorában bemutatták a vadászokat, akiket a felcsúti polgármester fiának vezetésével zártak ki a Békés megyei földterületeikről. Pereltek, és nyertek, de még nem jogerősen.