ferences rend

Az Alkotmánybíróságig jutott a szerzetes ügye, aki beperelte a zaklatás miatt panaszt tevő tanítványát

Sokéves tortúra végére tett pontot az Alkotmánybíróság, amikor elutasította a szexuális visszaélés miatt büntetett pap panaszát. Ez üzenet az egész társadalomnak: az elkövetők nem vehetnek jogi elégtételt azért, mert az áldozat jelenti a bántalmazást.

Urfi Péter
egyház

„Felkapcsoljuk a villanyt, hogy meglássuk, mi van a sötétben”

„Az intézményt helyeztük középpontba, nem pedig a szenvedő embereket” - hangzik el az egyházi visszaélésekről szóló Makró fontos kérdéseit kibeszélő podcastben. Egyik vendégünk szerzetes, a másik katolikus gyermekvédelmi szakember.

Urfi Péter
egyház

Milliós sérelemdíjat kellene fizetnie az áldozatnak, mert jelentette a zaklatását az egyháznak

A szerzetest az egyházi vizsgálat elítélte és felfüggesztette a diákjai molesztálása miatt. Ennek ellenére Árpád atya egyiküket beperelte rágalmazásért. Első fokon nyert.

Urfi Péter
egyház

Belső vizsgálatot indítanak Böjte Csaba felettesei a gyermekotthonban történt bántalmazások miatt

De a rend ettől függetlenül kiáll Böjte mellett.

Kiss Imola
bűnügy

Levette a törölközőt, és mondta, hogy üljek rá és masszírozzam meg

Egy ismert slammer és újságíró beszél egykori tanáráról és lelkivezetőjéről, akit az egyház eltiltott a kiskorúakkal való érintkezéstől. Egy másik volt ferences diákot ugyanez a szerzetes perbe fogott, miután a molesztálásáról bejelentést tett. A tartományfőnök állhatatossága nélkül talán nem is lenne ügy.

Urfi Péter
egyház

Pion István a második, aki névvel vállalja, hogy bejelentést tett egy pap ellen

Árpád atyát eltiltották a kiskorúaktól, de fellebbez.

Urfi Péter
egyház

„Mi a baj, bocikám, miért nem megy a tanulás?”

Egymás után két katolikus szerzetest tiltottak el „a kiskorúakkal való minden fajta kapcsolattartástól”. Mindketten fontos közéleti szerepet is vállaltak. Első cikkünkben volt piarista diákokkal és a rend magyarországi vezetőjével közösen keresünk válaszokat.

Urfi Péter
egyház

Böjte Csaba is elkapta a koronavírust

Azt írta: „nem csak a külvilágban, de már az én szervezetemben is konfliktus, háború zajlik!”

Herczeg Márk
vallás

3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány Mátraverebély-Szentkút katolikus kegyhely turisztikai fejlesztését

A fenntartó ferences rend kezdhet „családbarát szolgáltatások kialakításába” és infrastrukturális fejlesztésekbe a 2013-ban felújított templom és rendház körül.

Neuberger Eszter
turizmus

Két egykori apáca lép bejegyzett élettársi kapcsolatra Olaszországban

Az országban csak nemrég tették lehetővé az azonos nemű párok kapcsolatának jogi elismerését.

Horváth Bence
külföld