A piece of computer code embeded in a website of the Hungarian government sent personal information to servers registered in Moscow.
Igen, ezt még régen mondta. De így is érdemes megnézni, milyen volt Orbán Viktor, amikor arról beszélt az engedni nem akaró hatalomról:, „mindenki, aki ehhez a nevét adja, csókolja meg a fenekemet.”
Mi egyetlen nemzet vagyunk, és akkor is egymás honfitársai leszünk, amikor a jelenlegi kormányfőre már senki sem fog emlékezni, üzeni az MSZP.
Név nélkül nyilatkoztak az atv-nek, főleg az Állítsuk meg Brüsszelt! jelszó miatt kell izgulniuk.
100-an vonultak fel a szerb határ mellett a jogi határzár szigorítása ellen.
Valójában mindig más áll a tüntetők mögött, és mást is akarnak, mint amit mondanak. Fideszes megfejtések 2012-től napjainkig.
„Itt az ideje felszólalni, és kizárni azokat az EP-frakcióból, akik elárulják az európai közösséget” – írta a szocialista EP-képviselő Manfred Webernek.
A Magyar Narancs szedte össze, hogy mai értéken számolva százmillió forint fölött támogatta a Fidesz megalakulását a Soros-alapítvány.
Szántó Miklós válasza Baló György kérdésére elképesztően vicces.
A kormánypárt orosz kapcsolatait akarják majd ezen a honlapon bemutatni.
Közleményben reagált a police.hu a szerda esti eseményekre.
Ezen kívül volt még tüntetés Berlinben, Londonban és Helsinkiben is.
Az Arany Medvével díjazott rendező is feltűnt a tüntetők között.
Egy rendőrsorfallal néznek farkasszemet. Zúg a Mocskos Fidesz! az utcán, sokan papírrepülőket dobálnak.
Már a kezdés előtt erős a rendőri jelenlétet