Az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorának szerdai adására elment Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, hogy arról beszéljen, miért javasolja a 2013-ban alapított szervezet, hogy meg kellene fontolni Magyarország kilépését az emberi jogi egyezményből. (Ugyanezt pedzegette egyébként Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető is.)
Csakhogy a beszélgetés elején a magát a Facebookon NGO-ként (non-governmental organization), magyarul nemkormányzati szervezetként definiáló Alapjogokért Központ igazgatója elmondta, hogy bár a szervezet abszolút nemzeti szuverenitásban hívő, konzervatív intézet, és a kormány legtöbb lépését jónak látják közjogi értelemben, mégis megmosolyogja, amikor kormánypártinak nevezik a szervezetet. Erre Baló György megkérdezte, hogy miért, ki finanszírozza a szervezetet. A jelenet csodálatosan viccesre sikerült:
Ha valakinek nincs 1,5 perce, annak elárulom, mit válaszolt Szánthó:
„A Polgári Magyarországért Alapítvány, ez a Fidesznek a pártalapítványa, illetve többek között jegybanki alapítvány is, és én személy szerint nagyon büszke vagyok rá, hogy akár Balog Zoltán, akár Kövér László, akár Matolcsy György támogatásra érdemesnek tart minket.”
Tort ül a sötétség.
A Fidesz frakcióvezetője szerint agyrém, hogy a strasbourgi bíróság két bangladesinek adott igazat a magyar állammal szemben.