fidesz

Nem biztos a fideszes képviselő indulása, úgyhogy összehívta a befolyása alatt lévő polgármestereket propagandavideókat gyártani a pártnak

A körzet 33 polgármesteréből 11 szállt be a kampányba.

Bábel Vilmos
belföld

Buda Péter: Ha egy kémvád megalapozott, azt nem így kell kezelni

Ha valóban felmerült, hogy Ruszin-Szendi együttműködött az ukrán titkosszolgálattal, a politikának hallgatnia kellett volna, míg fel nem dolgozzák az ügyet - mondta Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt. A nemzetközi helyzetet Orbán is fokozza, külpolitikai stratégiája pedig az orosz nagystratégiába illik. Buda szerint az háborúpárti, aki hagyja elkanászodni Putyint.

Windisch Judit
POLITIKA

Akik ellentartottak az átláthatósági törvénynek a Fidesz és a KDNP soraiban

Az átláthatósági törvényjavaslatot Halász János nyújtotta be, majd 114 kormánypárti politikus támogatta meg az aláírásával. De kik nem?

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

„Nem fogjuk feltett kézzel várni, hogy főbe lőjenek minket”

Baranyi Krisztina és Vitézy Dávid rendkívüli bizottsági ülést hívott össze a főváros súlyos pénzügyi helyzete miatt. Valódi párbeszéd és érdemi előrelépés helyett azonban a fővárosi közgyűlésekről ismert politikai üzengetéssel telt el az ülés.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Tuzson Bence szerint legyen a Pride a Kincsem Parkban, mert lehet rajta vonulni körbe-körbe

Az igazságügyi miniszter a kezével mutatta, hogy a 30 év után betiltott Pride-on, a melegek jogaiért zárt helyen felvonulni óhajtók a lóversenypályán körözhetnének.🌈🐎

Herczeg Márk
elmebaj

A Fidesz bevetette a mesterséges intelligenciával felturbózott természetes hülyeséget

Vizslás fideszes polgármestere AI-videóval buzdítja a lakosságot a Voks2025-szavazásra.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Mészáros Lőrinc szerint Mészáros Lőrinc 2009-ben lett milliárdos. De tényleg?

Sértődött hangvételű nyílt levélben magyarázta Magyarország leggazdagabb embere Magyar Péternek, hogy ő már a Fidesz hatalomra kerülése előtt is dúskált a javakban. Megnéztük, mit lehet tudni ezekről a vadregényes időkről.

Haszán Zoltán, Diószegi-Horváth Nóra
gazdaság

Mészáros Lőrinc Magyar Péternek: Önöknek köszönhetően, Magyarországon a gázszerelő szakma mára már szitokszó lett

„Önnel ellentétben, aki egy budapesti értelmiségi családból származik, én egy kis vidéki faluból jöttem” – írja a leggazdagabb magyar, aki az 50 első randi című filmre is hivatkozik.

Botos Tamás
POLITIKA

Egy aktatáska miatt vonultak a Fidesz-székházhoz a tűzszerészek

Nem találtak robbanóanyagot.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Cser-Palkovics: Nem Magyar Péter az ellenfelünk, hanem egy társadalmi közhangulat

Székesfehérvár fideszes polgármestere elmondta, nem tagja a Harcosok Klubjának.

Mészáros Juli
POLITIKA

VSquare: Tényleg van a Fideszben egy olyan vészforgatókönyv, hogy nem Orbán lesz a miniszterelnök-jelölt

A VSquare forrásai szerint ha nem Orbán, akkor Lázár indulhat a posztért. Mindeközben a Mandiner páros lábbal szállt bele Lázárba.

Windisch Judit
POLITIKA

Tompos Márton feljelenti a zsámbéki fideszes képviselőt, aki Dunába vetné a „buzikat”

A képviselő a megafonos Deák Dániel hídfoglalókról szóló posztja alá kommentelt.

Bódog Bálint
POLITIKA

Orbán Ukrajnáról, Magyar a gyermekvédelemről posztolt

Párhuzamos valóságok.

Bódog Bálint
POLITIKA

Fidesszencia: putyinizálódás Putyinnál is gyorsabban

A szabad nyilvánosság ellehetetlenítése, HARCOSOK, náci posztot megosztó fideszes képviselő, Orbán legbénább külpolitikai hibája, Tung tung tung tung sahur – néhány téma a Fidesz és a NER történéseit összefoglaló sorozatunk új részéből.

Benics Márk
POLITIKA

Az ukrán maffia legendája

A fideszes politikusok és a propaganda csúcsra járatja az ukrán maffia kifejezést, pedig a fideszes Balog Zoltán már évekkel ezelőtt megmondta, hogy ez nem helyes. Az ukránmaffiázás a 90-es évek óta velünk van, nem most jött divatba először.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA