Az NVVH létrehozása a Tisza Párt egyik fő kampányígérete volt.
A lengyel politika legendás alakja szerint három hónapon belül börtönbe kellene kerülniük azoknak, akik bűnöket követtek el a magyar nemzet ellen.
Még utoljára rekordot döntöttek.
A román médiahatóság engedélyezte, hogy Radu Morar, a Budapesten élő román médiamágnás és horgászbefektető eladja az erdélyi magyar médiát kontrolláló cégét Turós Lórándnak, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének. Az RMDSZ lenyúlhatja az anyaországi pénzből épített erdélyi KESMA-t.
Az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnök szerint ő csak igyekszik betartatni a házszabályokat, amikor megvonja a szót egy képviselőtől.
Magyar az ülésteremben sétált oda Takács üres padjához, és elvett két papírt. A kormányfő közölte, hogy nem a fideszes politikus jegyzeteit, hanem azokat az ajándékokat, amiket korábban ő tett oda.
Kivonultak, majd tájékoztatót tartottak.
A kormányfő szerint Orbán egyre zavarosabb politikai delíriumban magyarázza a saját vereségét, az ellenzék szerint Magyar nem érti Tusványost.
Szinte már nincs parlament anélkül, hogy ne szabadulnának el a dolgok.
Elég hangosan nevette ki Magyar.
Takács Péter pólós-kötényes ajándékcsomagot kapott Magyartól, de Bóka János, Tuzson Bence és Pócs János is a kormányfő célkeresztjébe került.
Összeül a Fidesz Tusnádfürdőn, és azon töprengenek, hogy a magyar emberek miért nem szeretik önöket? Azért, mert ellopták a pénzüket, kilopták a szemüket, mondta a kormányfő, hozzátéve: „az igazságot, akár tetszik önöknek, akár nem, az egész ország meg fogja ismerni”.
3-5 százalékos visszaesés a kormánypártnál, nagyot nőtt a Mi Hazánk.
A Ma7 szerint minden támogatással el tudnak számolni, és akkor is működni fognak, ha megszűnnek a magyarországi támogatások.
Olyan valóságra ébredtünk, amiről azt gondoltuk, hogy csak rossz vicc, értékelte a helyzetet Orbán Viktor. Tusványoson idén pull up-oltak válságtagadók, reménykedők, de még olyanok is, akik önállósodnának. A vereség okairól, a Fidesz válságáról és a polgári-radikális ellentétről kérdeztük a résztvevőket.