Ha már Kovács Csaba, a Fidesz bajai jelöltje nem mondta el, Selmeczi Gabriellát kérdeztük arról, ki vezeti a hangosbeszélős-megfigyelős kampányt. A szóvivő nem örül annak, hogy országos perpatvar kerekedett a helyi ügyből.
Az ároktői bandatagok szökése miatt állt elő a Fidesz a javaslattal. Két héten belül a paralmenti elé vinnék a módosítást.
Az egyik legtöbbet és kétségkívül legunalmasabban nyilatkozó fideszes vonul vissza az országos politikától jövőre. De marad józsefvárosi polgármester, márpedig ott tud igazán nagy botrányokat kirobbantani.
A Fidesz szóvivőjének egy újságíró váratlanul kérdést tesz fel egy sajtótájékoztatón. Zsigó kicsit fel is háborodik. Videó a hajtás után.
A párt közleménye szerint az volt a csalás, hogy "a volt bajai szocialista polgármester egész nap a szavazókör bejáratánál próbált nyomást gyakorolni a szavazópolgárokra". Mi olvastuk a bíróság ítéletét, amiben megismételtetik a választást, abban erről nincs szó.
Főszerepben a félelmetes ellenzéki nő és Orbán levágott feje.
Szuper lehet a hangulat abban a körzetben, ahol kampánycsendsértés miatt megsemmisítették az eredményt, ezért jövő vasárnap újra szavaznak.
A Fidesz politikusai összesen 25 ezer kilométert tettek meg ezalatt.
Egy kaposvári fideszes képviselő, Szép Tamás beszélt így a városi testület ülésén.
Ugyanazt a betűtípust használja a Fidesz és a DK a politikai kommunikációban. A szabványos német betűt a bürokrácia mellett az Adidas is előszeretettel használja.