Az iráni lépés válasz arra, hogy csütörtökön az EU terrorszervezetté nyilvánította a Forradalmi Gárdát.
Mit lehet tudni a vérbe fojtott tüntetésekről? Veszélybe került a rezsim? Hogyan működik egy teokratikus köztársaság? Milyen regionális következményei lehetnek a tiltakozásoknak? N. Rózsa Erzsébet és Csepregi Zsolt Közel-Kelet-szakértőkkel beszélgettünk.
Gépfegyverekkel lőnek a tüntetőkre, de a rezsim a saját verőlegényeiből csinál mártírt. Sok ezer áldozat lehet, de hogy lehet informálódni a kikapcsolt net idején? Sajó Tamásék a 444-nek mesélték el iráni tapasztalataikat.
A viszonylag népszerű, karizmatikus forradalmárok első generációjának kihalása vagy eltakarítása után gyakran a technokrata, cinikus, maffiaszerű és még brutálisabb másodvonal kerül az ország élére. Iránban ez a Forradalmi Gárda lehetne.
A tüntetések azután kezdődtek, hogy az iráni riál az amerikai dollárral szemben történelmi mélypontra zuhant a szabadpiacon.
Az egység, melynek az operatív tagját ölték meg, terrorista akciókat készített elő a hadsereg szerint.
A letartóztatottak között 13 és 77 éves is volt. Először csak graffitizniük kellett, majd fotókat készíteniük, de az irániak viszonylag gyorsan elkezdték őket arról győzködni, hogy gyilkoljanak fontos izraeli tisztviselőket.
A minden korábbinál keményebb, Teherán elleni csapásokkal Izrael az ajatollahok 45 éves uralmát akarja megdönteni? Képesek egyáltalán erre az izraeliek? És jobban járnának ők, az irániak, a régió és a világ azzal, ami a teokrácia után jöhet?
Az atomprogram előrehaladott állapota volt az indok, ami miatt Izrael megtámadta Iránt. Az elmúlt napokban az izraeli célpontok listája egyre bővült, már nem csak a nukleáris program létesítményeit és katonai objektumokat, hanem kisebb részben az energetikai infrastruktúrát is támadják, aminek nagyon súlyos következményei lehetnek.
Közzétettek adatokat az iráni veszteségekről.
Egy sor külső ok oda vezetett, hogy Izrael számára sok érv szólt a támadás mellett, és kevés ellene. Iránnak nincsenek eszközei egy komoly ellentámadáshoz, kivéve azokat a ballisztikus és cirkálórakétákat, amiket a hozzájuk tartozó infrastruktúrával együtt épp az izraeli légi erő semmisít meg. Az eszkaláció még ezzel együtt is reális forgatókönyv.
Irán többször is fenyegetett, hogy ha támadás éri, lezárja a Hormuzi-szorost, amin a világ olajkereskedelmének a harmada megy keresztül.
Nyomatékosította ugyanakkor, hogy az amerikaiak nem vettek részt a műveletben.
Szalami el akarta törölni a föld színéről Izraelt, néhány órával a halála előtt kőkemény válaszcsapással fenyegetett.
Iszmáíl Haníjét szerda hajnalban gyilkolták meg Teheránban, ahová az új elnök beiktatására érkezett. A Hamász szerint Izrael áll a támadás mögött, de azt az izraeli hadsereg egyelőre nem vállalta magára.