Fővárosi Ítélőtábla

Bűnügyi felügyelet alá helyezték Gyárfás Tamást

Az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatva.

Mészáros Juli
bűnügy

Ki kell adnia az MVM gázkereskedőjének, hogy kik kereshettek az orosz-magyar gázalkun

A Demokratikus Koalíció másodfokon is győzött az Ítélőtáblán az állami vállalattal szemben.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Másodfokon is elítélték Varju László DK-s országgyűlési képviselőt

Garázdaság, testi sértés és választási csalás volt a vád, a képviselő fellebbez az ítélet ellen.

Benics Márk
POLITIKA

Másodfokon is jogsértőnek minősítette a bíróság, hogy az RTL műsorában röhögve aláztak egy kolumbiai gyereket

Emberi méltóságot sértett az RTL a „Celeb vagyok, ments ki innen!” című műsorban.

Benics Márk
Média

„A dühödt önkényeskedés az ön műfaja” – megint egymásnak ugrottak a csúcsbírók

Varga Zs. András szerint az OBH elnöke mélyebben érintett a Schadl-ügyben, Senyei György szerint a Kúria elnökének „egy vágyálma van: az igazságszolgáltatás leuralása”.

Bódog Bálint
POLITIKA

Ki kell adni az operatív törzs üléseiről készült jegyzőkönyveket az Ítélőtábla döntése szerint

A kormány azért nem akarta kiadni a papírokat, mert elvileg még döntéseket hozott volna azok alapján, de az Ítélőtábla szerint szinte semmi nincs benne, ami ebből a szempontból releváns lenne még.

Bódog Bálint
belföld

Húsz évre ítéltek egy budapesti álrendőrt emberölés miatt

Egy 95 éves nővel öröklési szerződést kötött, majd altatóval és nyugtatóval kezdte tömni.

Haász János
belföld

Jogerősen életfogytiglanra ítélték Szilágyi István színész apagyilkos fiát

Hiába fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen.

Kiss Imola
bűnügy

Kilenc év fegyházra ítélték az 1-es villamoson késelő férfi

Azért szúrta meg a sértettet, mert az szólt neki, hogy rendesen hordja a maszkját.

Kiss Imola
bűnügy

A Kúria szerint Varga Zs. Andrásnak semmi köze ahhoz, hogy a feleségét tanácsvezető bíróvá nevezték ki

A bírák által tartott választáson kevesebb szavazatot kapott, mint riválisa.

Szurovecz Illés
igazságszolgáltatás

Közlemény

A Fővárosi Ítélőtábla ítélete.

444.hu
belföld

A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint Karácsonynak bocsánatot kell kérnie Tiborcztól a „Tiborcz-adó” kifejezés használata miatt

Orbán Viktor veje egy korábbi kúriai döntés alapján indított személyiségi jogi pert, mely szerint ő nem számít közszereplőnek.

Horváth Bence
POLITIKA

A Magyar Nemzetnek 1,3 millió forint kártérítést kell fizetnie, amiért megsértették Szabó Tímea emberi méltóságát

Az ítélet szerint a cikknek „alig van olyan mondata, amely nem lenne jogsértő”.

Kiss Imola
POLITIKA

Az Esterházy Magánalapítvány fellebbez az Esterházy-kincsek tulajdonjogáért

Azt írják, akár az Emberi Jogok Európai Bíróságára is, mert szerintük a másodfokú ítélet valójában a kommunista önkényuralom jogfosztó intézkedését fejezte be és legitimálta.

Herczeg Márk
Történelem

Súlyosbította a bíróság a nőgyógyász büntetését, aki kizsarolta a pácienseitől a hálapénzt

"100 ezer forint a tarifám" - mondta a nőgyógyász az ügyeletben hozzá kerülő betegeknek, emlékeztetve őket, hogy a varratszedésre is hozzá fognak majd jönni.

Csurgó Dénes
bűnügy