A miniszter reagált Freund Tamás MTA-elnök levelére, és elmagyarázta, miért nincs azzal semmi baj, ha felülír kutatástámogatási döntéseket.
A Magyar Tudományos Akadémia élére nemrég megválasztott Freund Tamás kemény hangú levélben tiltakozott az egész tudományos közösség nevében.
Freund egy interjúban arról beszélt, hogy nem ritka, hogy vannak magyar társadalomtudósok, akik teljesítménye nemzetközi mércével mérve elégtelen, pusztán a kormánykritika álarca mögé bújva tudnak külföldön érvényesülni.
Lovász László mandátuma 2020 májusában jár le.
Azt mondja, „ez nem hivatalos még”, a jelöltlista januárban lesz végleges, „addig még sok minden történhet”.
A felfedezés – amiről a Science számolt be – új utakat nyithat a memóriaproblémák és a szorongásos betegségek kezelésében is.
A jobboldali tudóstársaság elnöke a Magyar Időkben állt ki az átalakítások mellett, Freund ezt nem tudta elfogadni.