Pártpreferenciák mentén szakad ketté, hogy mit gondolnak a magyarok a külpolitikáról. Alapvetően még mindig NATO- és EU-párti a többség, de vannak területek, ahol működik a kormány propagandája. Elkészült a FES és a Policy Solutions attitűdvizsgálata.
Ezt már Matolcsy György is átlátja, most pedig szakértők vették végig, mire számíthat egy kelet-európai akkumulátor-nagyhatalom.
Évről évre több az idős ember, az állam azonban nem tud vagy nem akar foglalkozni a gondozásukkal. Százezrek élnek egyedül, százezrekről pedig a saját gyerekeik gondoskodnak.
Itt az első komolyabb felmérés az áprilisi választások után. Talán soha nem volt ennyire megosztott az ország, az ellenzéki választók nagy része mély apátiába esett, miközben a kormányzati üzenetek egy része még rajtuk is megragad.
Az elmúlt években tucatnyi uniós országban jelentek meg mozgalmak, melyek a család védelmére hivatkozva támadtak rá a feminista és LMBT-mozgalmak munkájára. Arról, hogy hogyan működnek és mi a közös bennük, Kováts Eszterrel, a Friedrich-Ebert-Stiftung projektvezetőjével beszélgettünk.