gáza

Ha képernyő előtt ülve, kattintással gyilkolsz, nem is tűnik olyan nagy ügynek

Az év egyik legnagyobb vihart kavart dokumentumfilmje, a NAZA inkább működik másfél órás riportvideóként, mint filmművészeti alkotásként. Úgy nézve viszont sokkoló és fontos.

Mohos Máté
vélemény

Több tucatnyian vonultak ki Netanjahu ENSZ Közgyűlésén tartott beszédéről

Az izraeli miniszterelnököt az utcán is tiltakozó tömeg fogadta, a tüntetők közül többeket is őrizetbe vettek, köztük volt az Oscar-díjas Susan Sarandon is.

Mészáros Juli
külföld

Egyedül állt ki a színpadra Ed Sheeran, és elcsukló hangon mondta el, mit gondol Izraelről és Gázáról

Egyszerre esett neki a palesztinpárti és a palesztinellenes tábor, és az összes kísérőzenésze otthagyta. Nagy nyomás volt rajta, hogy végre valljon színt.

Urfi Péter
külföld

Az izraeli védelmi miniszter szerint idő kérdése, hogy mikor indul újra a háború Gázában

Jiszráel Kac arról is beszélt, hogy Izrael kész ösztönözni a kétmillió palesztin kivándorlását a területről.

Herczeg Márk
háború

Fenyegető eszkalációs spirálba került Izrael és Törökország

Gáza miatt romlott meg a viszonyuk, majd Szíria miatt vált igazán élessé. Mindkét ország hadserege erős, egyaránt az USA szövetségesei, de lehetőleg a másik rovására növelnék a saját befolyásukat a Közel-Keleten.

Horváth Bence
külföld

Új külpolitikai irányelvünk: Oroszország fenyegetést jelent Magyarországra és a kárpátaljai kisebbségre

Az új külpolitika alapvetéseként is olvasható az ENSZ közgyűlésére utazó magyar küldöttségnek adott iránymutatás. Izrael, Gáza, Irán, emberi jogok.

Urfi Péter
POLITIKA

A szélsőjobbos izraeli miniszter szerint éjjelente 30-40 embert kellene kiiktatni Gázában

Itamar Ben-Gvir Gázában is szívesen látna zsidó telepeseket, mivel szerinte az enklávé Izraelhez tartozik.

Bódog Bálint
külföld

Izrael elutasítja Trump 15 pontos gázai tervét

Netanjahu azt mondta, addig nem vonulnak ki a Gázai övezetből, ameddig a Hamászt „valóban” le nem szerelik.

Molnár Kristóf
külföld

Az ENSZ vizsgálóbizottsága szerint Izrael szándékosan lő gyerekekre, és népirtást követett el

A jelentés szerint Izrael tudatosan akarja elpusztítani a palesztinok jövőjét, ezért támadja a gyerekeket.

Kolozsi Ádám
külföld

„Nem tudtam katonai indokkal megmagyarázni a pusztítást” – izraeli katonák beszámolói a gázai és dél-libanoni háborúról

Súlyos visszaélésekről és fokozódó érzéketlenségről szólnak a Gázában és Dél-Libanonban szolgáló izraeli katonák vallomásai. Közben a túlterhelt hadsereg és az ultraortodoxok sorozása körüli vita már Netanjahu kormányát is megrendítheti.

Benics Márk
külföld

Franciaország kitiltotta Izraelt a világ egyik legnagyobb fegyverexpójáról, a párizsi Eurosatoryról

Az izraeli védelmi minisztérium szerint Franciaország azért is tiltja ki a gigantikus fegyverkiállításról az izraeli vállalatokat, mert azok versenyt jelentenek a francia ipar számára.

Takács Lili
külföld

Négy hónap alatt egyetlen dollár sem érkezett Trump Béketanácsának hivatalos pénzügyi alapjába

A támogatások egy része kevésbé átlátható csatornákon érkezik a Béketanácshoz, a gázai projektek pedig egyelőre nem indultak el.

Benics Márk
külföld

„Üdvözöljük Izraelben, mi vagyunk a ház urai!” - kiabálja a szélsőjobbos izraeli miniszter a térdeplő, összekötözött kezű letartóztatott önkéntesek feje felett egy videón

Még Netanjahu is elítélte a fasiszta performanszt előadó saját miniszterét, nemzetközi botrány a külföldi aktivistákkal szembeni bánásmód miatt.

Kolozsi Ádám
külföld

Megölték a Hamász gázai vezetőjét

Az elmúlt hónapokban Iz ad-Dín Haddád állt Izrael körözési listájának élén a Gázai övezetben.

Haász János
külföld

Izrael feltartóztatott egy Gázába tartó flottillát, rajta egy magyar aktivistával

Az izraeli tájékoztatás szerint a 175 aktivistát kirakták Krétán. A magyar külügy nyomon követi az eseményeket, és az athéni konzult is odaküldte, hogy személyesen járjon el a magyar férfi érdekében.

Fődi Kitti
külföld