Az illetékes minisztérium kurátora lett.
A most elfogadott közös nyilatkozat szerint a közeljövőben több ország, köztük Kanada, Portugália és Ausztrália is elismerheti a palesztin államot.
És jutalom a Hamásznak.
Két jogvédő szervezet szerint Izrael viselkedése Gázában a palesztin lakosság ellen elkövetett népirtásnak minősül.
Keir Starmerrel találkozott Skóciában, ahol azt is elmondta, nem biztos abban, hogy egyetért Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök állításával, miszerint Gázában „nincs éhezés”.
A Szabadság Flottilla Koalíció szerint a hajót az izraeli hadsereg erőszakkal fogta el nemzetközi vizeken. A fedélzeten francia politikusok és újságírók is tartózkodtak.
Közben Izrael cáfolja, hogy éhínség lenne Gázában.
Palesztin források szerint 16 ember meghalt, háromszázan pedig megsebesültek.
Kérdés, Trump csak taktikázik, vagy tényleg megszakadtak a tűzszüneti tárgyalások.
Trump különmegbízottja szerint a Hamász nem tárgyal komolyan.
„A férfi munkatársakat és hozzátartozókat megbilincselték, levetkőztették, a helyszínen kihallgatták, majd fegyverrel kényszerítették őket, hogy igazolják magukat” – áll a WHO közleményében.
Szabad-e a homoszexuálisoknak szónokolniuk? Szavazati jogot a krumplinak! A kormánypropaganda ködbe burkolódzik. Hétpróbás vállalkozó köpött a tiszásokra. Itt a 444 napindító hírlevele.
Arra hivatkoznak, hogy a civilek szenvedése új mélypontot ért el. Izrael elutasította a nyilatkozatot, szerinte azt a Hamásznak kell címezni.
Tizenkilenc embert agyontapostak, egy embert pedig megkéseltek egy „kaotikus és veszélyes tülekedés” során.
Az izraeli hadsereg szerint műszaki hiba történt.