Donalt Trump amerikai elnök hétfőn találkoztott Keir Starmer brit miniszterelnökkel. Trump azt mondta újságíróknak Skóciában, hogy a találkozó „egyik fő oka” a Gázában zajló humanitárius válság volt.
A CNN beszámolója szerint a kérdésre, hogy egyetért-e Starmerrel, miszerint a palesztin állam elismerése lenne az egyik lépés az Izrael és a Hamász közötti tartós béke felé, Trump azt válaszolta, ő a válság „humanitárius vonatkozásaira” koncentrál. „Nem fogok állást foglalni. Nem bánom, hogy Starmer állást foglal, én az emberek élelmezésének biztosítására törekszem. Számomra jelenleg ez a legfontosabb, mert sok éhező ember van.”
Újságírók előtt arról is beszélt, hogy a Hamász a még fogva tartott túszokat „pajzsként” használja, de szerinte „a tűzszünet lehetséges”.
Trump újságírói kérdésre azt is elmondta, nem biztos abban, hogy egyetért Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök állításával, miszerint Gázában „nincs éhezés”. Pontosabban így fogalmazott: „Nem tudom. A televízió alapján azt mondanám, hogy nem igazán, mert azok a gyerekek nagyon éhesnek tűnnek.” Ehhez hozzátette, hogy „az egész hely egy katasztrófa. Most azonnal élelemre és biztonságra van szükségük”. Ezután arról beszélt, hogy az Egyesült Államok „élelmiszerközpontokat” fog létrehozni Gázában.
„Élelmiszer-ellátó központokat fogunk létrehozni, ezt néhány nagyon jó emberrel közösen tesszük meg, és pénzt biztosítunk, most vettünk fel több billió dollárt, rengeteg pénzünk van, és élelmiszerre fogunk költeni egy kis pénzt, és más nemzetek is csatlakoznak hozzánk. Tehát élelmiszer-ellátó központokat fogunk létrehozni, ahová az emberek korlátozás nélkül bejöhetnek, nem lesznek kerítések”
– mondta gyakorlatilag szó szerint Trump újságíróknak.
A CNN szerint Trump, aki nagyrészt a Hamászt okolta a gázai civilek számára szánt segélyek elosztásának késedelme miatt, most elismerte, hogy Izraelnek „nagy felelőssége van” a régióba irányuló segélyek korlátozásában, de újra felszólította a Hamászt, hogy engedjék szabadon a Gázában továbbra is fogva tartott túszokat, hogy megkönnyítse a tárgyalásokat.