gázai övezet

Az IDF a politikai döntéshozók parancsára vár, hogy elindítsa a szárazföldi hadművelet

Daniel Hagari katonai szóvivő szerint elkészültek a haditervek azoknak a céloknak a megvalósítására, amiket a politikusok meghatároztak.

Herczeg Márk
háború

Rishi Sunak: A brit hírszerzés szerint valószínűleg Gázából indított rakéta csapódott az Al-Ahli kórházba

A brit kormányfő bírálta a sajtót, amiért kezdetben arról számoltak be, hogy úgy tűnik, a robbanást Izrael okozta, és azt mondta, hogy ez „negatív hatással volt a térségre, az Egyesült Államok létfontosságú diplomáciai erőfeszítéseire és az itthoni feszültségekre”.

Herczeg Márk
háború

Majdnem kihozták a Gázai övezetben rekedt magyarokat, de mégsem sikerült

Szijjártó Péter szerint három ellenőrzőponton kell átjutnia annak, aki Gázából a rafahi határátkelőn át Egyiptom felé akar távozni, és kettőn már át is jutottak, amikor biztonsági okokból végül visszafordították őket.

Herczeg Márk
háború

Az izraeli hadsereg korlátozott számban elkezdett szárazföldi támadásokat végrehajtani a Gázai övezetben

Közben pedig megérkezett a harmadik segélykonvoj Gázába.

Fődi Kitti
háború

Az USA azt kéri Izraeltől, várjon a gázai behatolással, hogy több idő maradjon a túsztárgyalásokra

Benjamin Netanjahu közben arra figyelmeztetett, hogy ha a Hezbollah belép a háborúba, annak pusztító következményei lesznek Libanonra nézve.

Herczeg Márk
háború

Izrael felszólította a gázaiakat: költözzenek délebbre, különben egy terrorszervezet bűntársának tekinthetik őket

Röplapot szórnak, amely szerint az övezet északi részén tartózkodásuk veszélyezteti az életüket.

Haász János
külföld

Izraeli-palesztin konfliktus: az izraeli hadsereg növeli a légicsapások intenzitását, szíriai reptereket is bombázhattak

A Hamász szerint az éjszakai izraeli támadásokban 55-en haltak meg. Az ENSZ-főtitkár azonnali tűzszünetet követel, a szervezet szerint humanitárius válsághelyzet van Gázában.

Haász János
külföld

Izraelben már a civilek is fegyverkeznek, Ciszjordániában is forrósodik a helyzet

Joáv Gallant védelmi miniszter egy pénteki biztonsági ülésen beszélt arról, hogy a háború harmadik lépése egy új gázai biztonsági zóna lehet - már izraeli felelősségvállalás nélkül.

Az izraeli hadügyminiszter azt ígérte a katonáinak, hogy hamarosan belülről is láthatják Gázát

Biden: „Nem fogunk megint tétlenül állni, sem ma, sem holnap, sem soha”

Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy a civileknek segítségre van szüksége, és arra kérte az izraeli vezetést, hogy segítsen, hogy segélyszállítmányok Gázába juthassanak.

Benics Márk
külföld

Az IDF tagadja, hogy ők lőtték volna az Al-Ahli kórházat

„Teljes bizonyossággal megértettük, hogy ez a Palesztin Iszlám Dzsihád által indított rakéta volt” – állítja Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője.

Herczeg Márk
háború

Jelenleg 15 magyar van a Gázai övezetben

Szijjártó Péter szerint valamennyien épségben vannak.

Molnár Kristóf
külföld

A Hamász hajlandó lenne elengedni a civil túszokat, ha Izrael abbahagyja Gáza bombázását

Ugyanakkor az izraeli katonákért cserébe továbbra is palesztin rabokat kérnek.

Czinkóczi Sándor
háború

Elhúzódhat a háború a Hamász és Izrael között

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint Biden látogatása arról is szól, hogy Izraelt megfontoltabb válaszreakciókra ösztönözzék.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Mindenki szárazföldi offenzívát vár, de lehet, hogy valami egészen másra készül az izraeli hadsereg

Az IDF és a Hezbollah közt tűzharc alakult ki a libanoni határnál. Közben Joe Biden Izraelbe utazik, a Hamász pedig közzétett egy videót egy túszról. Ez a percről percre tudósításunk a válság 11. napján.