Trump a hívást követően arról beszélt, hogy „a kínai diákok jöhetnek, de ellenőrizni akarjuk őket.” Míg Hszi Csin-ping arra figyelmeztette Washingtont, hogy „körültekintően” kezelje Tajvan ügyét, hogy elkerüljék a konfliktust.
Az erről szóló javaslatot Kína, Pakisztán, Szaúd-Arábia és más országok terjesztették elő, és Izrael mellett csak Németország, Csehország és Magyarország szavazott ellene.
Izrael 11 hétig tartotta blokád alatt a területet.
Teljes újrakezdés történt a két ország kereskedelmi kapcsolataiban az amerikai elnök szerint.
A kínai vezetés az amerikai nagyvállalatoknál lobbizik, Genfben már kormányszinten is leülnek az amerikaiakkal.
Legutóbb az orosz foci-vb döntője után egy nappal találkoztak.
„Egyszerűen nem bírok tovább részt venni ebben a véres, ostoba és teljesen szükségtelen gyalázatban” - írja közleményében az orosz diplomata.
Az ukrán ENSZ-nagykövet vezetésével kb. 100 diplomata tiltakozott így az orosz agresszió ellen.
Közvetlenül utána a NATO-val, illetve több európai vezetővel is tárgyal majd Oroszország.
Munkacsoportokat állítanak fel, és jön majd egy harmadik elnöki találkozó is.
A Kreml szerint az orosz-amerikai kapcsolatok fejlesztése lesz a célja a találkozónak, amit Biden kezdeményezett.
Genfben hozta össze őket az ENSZ.
Szászfalvi-Farkas Lenkének nincs ismert diplomáciai tapasztalata, mégis ő vezetheti a legújabb magyar külügyi kirendeltséget.
Ez a legmagasabb a világon. Igaz, az egyik legdrágább város is a Földön.
A lakosok népszavazáson hagyták jóvá, hogy a teljes munkaidőben dolgozók óránként legalább 23 svájci frankot (kb. 7750 forintot) kapjanak.