giorgia meloni

Sztrájkolni kezdtek az olasz közmédiánál a fokozódó kormányzati nyomás miatt

Nem akarnak politikai szócsővé válni.

Czinkóczi Sándor
külföld

Biztonsági okokból elmaradt Justin Trudeau és Giorgia Meloni torontói találkozója

Több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze a szépművészeti múzeum előtt, ahol az este rendezték volna.

Botos Tamás
külföld

A Kijev melletti szétlőtt repülőtéren mondtak beszédet uniós vezetők a háború évfordulóján

Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke mellett az olasz Giorgia Meloni, a kanadai Justin Trudeau és a belga Alexander de Croo látogatott el Ukrajnába.

Benics Márk
külföld

Az orosz titkosszolgálat megpróbálta feltőkésíteni Matteo Salvini pártját 2018-ban

Bár Salviniék azt hihették, lecsengett a 2018-as moszkvai tárgyalásaik miatt kirobbant botrány, az ügy új fordulatot vett. Oknyomozó újságírók kiderítették, hogy a titkos találkozón az orosz FSZB egyik tisztje is részt vett.

Molnár Kristóf
külföld

Csatlakozna Giorgia Meloni pártcsaládjához a Fidesz, de csak az európai parlamenti választások után

„Ha a nem hagyományos jobboldali politikai pártok nem állnak készen az együttműködésre, akkor sohasem fognak többséget szerezni.”

Bódog Bálint
POLITIKA

Több körben, Meloni és Macron vezetésével győzték meg az uniós politikusok Orbánt, hogy álljon el a vétójától

Már szerda este elkezdték győzködni a magyar miniszterelnököt, csütörtök reggelre pedig elérték, hogy Orbán is belássa, elfogytak az opciói.

Molnár Kristóf
eu

Az Európai Tanács egyhangúlag szavazta meg az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurót, cserébe Orbán is kapott engedményt

Orbán nem vétózott, így villámgyors döntés született az EU-csúcson.

Molnár Kristóf
eu

Máris megkezdte Meloni összesorosozását a Megafon

Orbán vele is ugyanúgy járt, mint Ursula von der Leyennel.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az országos börtönparancsnok hazugságnak tartja, hogy patkányok, poloskák lepik el az antifasiszták zárkáit

De szerinte a börtön attól börtön, hogy nem egy többcsillagos szálloda szolgáltatásait nyújtja.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Meloni felhívta Orbánt a Budapesten láncra vert olasz antifa-aktivista miatt

Az olasz lapok szerint a nőt „elfogadhatatlan körülmények között” tartják fogva, „elszigetelve”, és több mint hat hónapja nem tud kapcsolatba lépni a családjával.

Mészáros Juli
bűnügy

Meloni akkor engedi európai pártcsaládjához csatlakozni a Fideszt, ha Orbán nem gátolja tovább Ukrajna támogatását

A Bloomberg szerint Meloni elvárja, hogy Orbán oldja fel a pénzügyi támogatást akadályozó vétóját, és javítsa kapcsolatát Zelenszkijjel.

Molnár Kristóf
eu

Egy szilveszteri bulin lábon lőttek egy embert egy olasz parlamenti képviselő fegyverével

A miniszterelnök párttársa, Emanuele Pozzolo elismerte, hogy magával vitte a fegyvert.

Herczeg Márk
külföld

Olaszország kilép az Egy övezet, egy út kezdeményezésből

Giorgia Meloni miniszterelnök már korábban is hibának tartotta, hogy csatlakoztak a kínai programhoz.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az olasz miniszterelnököt magyar zászlókkal fogadták Belgrádban

Giorgia Meloni a magyar zászlók mellé legalább virágot is kapott Aleksandar Vučićtól.

Mészáros Juli
majdnem

Minden küzdelem hiábavaló volt - Orbán már csak a harmadik legnagyobb kerékkötő Európában

Pedig tavaly még második volt a Politico éves listáján.

Molnár Kristóf
POLITIKA