Hiába harcolt idén is kitartóan Brüsszel ellen, Orbán Viktor egy helyet hátracsúszott a Politico európai kerékkötőket rangsoroló listáján.
Tavaly még második volt Giorgia Meloni mögött, idén azonban az Orosz Központi Bank igazgatója és Carles Puigdemont, brüsszeli száműzetésben élő katalán szeparatista is megelőzte.
Az újság méltatása szerint Orbán évek óta hadakozik Brüsszellel, jó barátságot ápol Vlagyimir Putyinnal, és a szélsőjobboldal előretörésében bízik a 2024-es EP-választáson.
A Politico szerint Orbán arra készülhet, hogy 2024 második felében az európai értékekkel ellentétes politikájának népszerűsítésére használja fel Magyarország soros EU-elnökségét. Tervét viszont nehezíti, hogy lengyel szövetségesei elvesztették az októberi választást, így új szövetségesek után kell néznie az Európai Tanácsban.
Európa legbefolyásosabb emberének egyébként a lengyel belpolitikába győzelemmel visszatérő Donald Tuskot választotta az újság. A tavalyi listán Volodimir Zelenszkij volt az év embere, neki idén az első számú álmodozó posztja jutott. Érdekes változás még tavalyhoz képest, hogy Meloni első számú kerékkötőből első számú cselekvő lett.
Eltűnt viszont a listáról a tavaly még első számú cselekvőként rangsorolt német alkancellár, Robert Habeck, az első számú álmodozónak választott, azóta megbukott finn miniszterelnök, Sanna Marin, de Putyin és külügyminisztere, Szergej Lavrov sincs rajta az idei listán.
Miről szavazhattak pontosan a lengyelek 15-én? Hogy szerepeltek a pártok, pártszövetségek és mik a lehetséges koalíciós felállások? Milyen hatással lehet az eredmény a lengyel magyar kapcsolatokra, hogyan változhat Lengyelország és az EU viszonya.
Donald Tusk volt már focihuligán, kormányfő és az Európai Tanács elnöke is. Most egy brutális negatív kampány ellenére valószínűleg újra miniszterelnök lesz. Porté a lengyel ellenzék vezéréről, akinek az elmúlt években nagyon elmérgesedett a viszonya Orbán Viktorral.
A három nagy párt fej fej melletti csatájából a jobboldali Nemzeti Koalíció jöhet ki nyertesen, de a szélsőjobboldali Finnek Pártjával sincs meg nekik a kormányzáshoz szükséges többség.