globális gazdaság

A robbanó csipogók miatti parázás átalakíthatja a világgazdaságot

Már a pandémia alatt is sokan figyelmeztettek, hogy a hosszú ellátási láncok kockázatosak. De ha bármelyik csomagban bomba lehet, az újabb erős érv a kereskedelmi útvonalak lerövidítése mellett.

Urfi Péter
gazdaság

A Shein és a Temu naponta tízezer tonna árut szállít repülőkkel, ezzel felforgatva a légi áruszállítást

Annyi teherszállító repülőgépet foglalnak le, hogy más cégeknek már nincs sok esélye légi úton szállítani az áruit.

Bódog Bálint
gazdaság

Egyre több ország kérdőjelezi meg a nyugati nagyhatalmak vezető szerepét

Nyugat által szankcionált országok, Nyugat által dominált nemzetközi intézményeknek kiszolgáltatott országok, dollárgyűlölők és IMF hiteltől ódzkodó kormányok, ide süssetek! Bővül a BRICS.

Bódog Bálint
POLITIKA

Az IMF javított az idei és rontott a jövő évi növekedési előrejelzésén

Idén 2,9, jövőre 3,1 százalékos globális növekedésre számítanak.

Horváth Bence
gazdaság

A New York-i Fed szerint lassan magukhoz térnek az ellátási láncok

A globális ellátási láncok válsága volt az egyik gazdasági tényező, ami az utóbbi hónapokban mindenhol az egekbe röpítette az árakat. A Fed szerint viszont ennek az alagútnak már látszik a fény a végén.

Csurgó Dénes
gazdaság

A világ gazdasága akkor szívja meg a legjobban, ha semmit nem teszünk a klímaváltozással szemben

A világ egyik legnagyobb viszontbiztosítója kiszámolta, hogy gazdaságilag sokkal jobban megéri komolyan dolgozni azon, hogy 2050-ig csak 1,5 fokkal melegedjen föl a Föld. Most ugyanis egy komoly gazdasági összeomlás felé tart a világgazdaság.

Csurgó Dénes
gazdaság

A Fitch leminősítette a világgazdaságot Trump elnöksége miatt

A hitelminősítő szokatlanul éles hangú jelentésben bírálta az új amerikai kormány agresszív hangnemét.

Herczeg Márk
külföld

Lehet, hogy nem vetted észre, de 2016 egy jó év volt

A brexit, Trump és Putyin miatt teljes pesszimista spirálba került a közhangulat. Pedig közben tele sikertörténetekkel a bolygó, mi közel százat mutatunk most be.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Most már Szaúd-Arábia is az életéért kapálódzik

Nagy változások készülődnek a világ legkönnyebben meggazdagodott országában. A szaúdi uralkodó ház annyira retteg, hogy akár az országot is kiárusítaná.

kasnyikm
gazdaság

Az IMF kiradírozott 300 milliárd dollárt a világból

Ennyivel lassabba lesz a növekedés idén és jövőre, mint azt korábban mondták.

kasnyikm
gazdaság

1929, 2000, 2008, 2016

kasnyikm
gazdaság

Tényleg összeomlik idén a világ gazdasága?

Esik az olaj, a feltörekvők bajban, a dollár brutál erős, és még a kamata is emelkedik. Túl sok a baljós jel.

kasnyikm
gazdaság

A tökéletes vihartól tart a Világbank 2016-ban

A BRICS-államok közös lassulása és a tőzsdepárák az egész globális gazdaságot megtépázhatják.

Horváth Bence
gazdaság

Nem emelt kamatot a Federal Reserve, de készítik elő a terepet

Már nem érdeklik őket annyira a kamatemeléssel járó globális kockázatok.

kasnyikm
gazdaság

Nem lehet tudni, hogy mit csinálnak a világ egyik legfontosabb pénzével

És ez elég aggasztó. A kínaiaknak jó fedősztorijuk van a jüan leértékelésére, de nem biztos, hogy érdemes hinni nekik.

kasnyikm
gazdaság