go

Visszavonul a Go koreai mestere, mert nem tudja feldolgozni, hogy a mesterséges intelligencia jobb nála

Ötből egyszer tudta csak legyőzni az AlphaGót, de szerinte akkor is vírusos lehetett a program.

Haszán Zoltán
TECH

A Google szuperszámítógépe, ami elverte a világ legjobb go-játékosát, 4 óra tanulással a világ legjobb sakkozója lett

Az AlphaZero az eddigi világbajnok Stockfish 8 ellen „zárt ajtók mögött” 100 partiból 28-at nyert meg, és 72 döntetlent játszott, de egyszer sem veszített.

Herczeg Márk
TECH

„Zavarja a kormányzati propaganda? Mától ennek vége" – kormányzatihirdetés-eltüntető appot fejlesztett az MKKP

A játék felismeri a kormány plakátjait és rongálás nélkül MKKP-sre változtatja azokat.

Kulcsár Rebeka
POLITIKA

Szépített az emberiség, 3-1-re vezet a Google szuperszámítógépe a világ legjobb go-játékosa ellen

Fel sem fogjuk igazán, mennyire fontos meccs zajlik éppen most Szöulban.

Horváth Bence
TECH

Újabb győzelmet aratott gép ember felett

A Google mesterséges intelligánciája három és fél óra alatt lenyomta a go dél-koreai nagymesterét.

Rényi Pál Dániel
tudomány

A Google számítógépe elvert egy embert góban

Ez óriási áttörés, hiszen a 2500 éves, sakknál is komplikáltabb kínai játékban még sosem sikerült ez.

Herczeg Márk
TECH