Az Eurogroup pénzügyminiszteri előbb egy 1,1 milliárdos részlet folyósításába egyeztek bele.
A nyugdíjasok újabb megszorítások ellen tiltakoztak, majd megpróbáltak felborítani egy rendőrségi buszt.
A szlovák belügyminisztérium emberei a menekülttáborokban választják ki, kiket helyezhetnek át hozzájuk.
Egy élelmezéssek kapcsolatos vita után kezdődött a tűz.
A korábbi napi ötven után érkezett most két nap alatt 374. Az embercsempészek kihasználják a jó időt.
A forrásokat segélyszervezeteken keresztül tervezik szétosztani a lakhatási körülmények és a menekült gyerekek oktatásának javítására.
A segélyszervezetek szerint a puccskísérlet és az azt követő tisztogatások miatt megingott a török határellenőrzés.
9-9 a görögök ellen. Elúszni látszik a csoportelsőség, de a továbbjutás még nincs nagy veszélyben. A japánok következnek.
Persze diplomatákhoz méltó eleganciával. Közben a sajtó arról cikkezik, hogy Görögország, Magyarország és Horvátország a kínai érdekek felé hajlanak az EU-ban.
Legalábbis a török külügyminiszternek telefonon ezt ígérték.
Görög F-16-osok kísérték a reptérre. A nyolc utast őrizetbe vették illegális határátlépés miatt.
Majd miután kiderült, a Sziriza inkább visszacsinálja az egészet. Sőt, még keményebb szabályozást akarnak.
Állítólag.