A GVH december 30-án tette ki a Homlok Zsolt elleni vizsgálat részleteit.
Rigó Csaba Balázs szerint ritka az ilyen világos jogsértés.
Homlok Zsolt érintett cégei késleltetni is próbálták az eljárást, ezért kaptak még pár tízmilliós bírságot az eleve 1,2 milliárdos büntetés mellé.
A törvényszék ítélete jogerős, fellebbezni nem lehet ellene, viszont felülvizsgálati kérelemmel lehet fordulni a Kúriához.
Szerinte az árstop bevezetése „helyes, szociálpolitikai szempontból érthető volt, és ami a legfontosabb, a magyar emberek érdekét szolgálta”.
Ellenőrzik, hogy az elmúlt 4 évben több lett-e a magyar kistermelő a beszállítóik között.
Nincs egy hete, hogy a GVH 308 millió forintra büntette a légitársaságot.
Szerintük a „100% friss és magyar” nem is biztos, hogy annyira magyar.
Versenyhatóságtól ritkán látható küzdelem folyik, hogy ne kelljen a versenyt vizsgálni.
Tóth Bertalant, az MSZP társelnökét előbb elhajtotta a GVH, de a Fővárosi Törvényszék másképp ítélt.
Egy ideje van valami furcsa a Temunál.
A Versenyhivatal német mintára hivatkozik.
A gyanú szerint a szállítási határidőkkel és a termékek értékeléseivel is megtévesztették a fogyasztókat.
A Szerencsejáték Zrt. védjegybitorlási pert is nyert a cég ellen.
A Temu termékeit reklámozó magyar influenszereket is figyelmeztették, egyiküknek felszólító levelet küldtek.