gyermekotthon

36 millió forintot sikkasztott a gyerekeknek járó ellátmányi pénzből egy gyermekotthon vezetője

Hamis nyomtatványokkal próbálta igazolni a pénz felhasználását, amiket előre aláíratott a gondozottakkal.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Hazugnak és uszítónak nevezte az ATV Szabó Tímeát

Áll a bál a tévécsatorna és a Párbeszéd politikusa között. A kérdés: védte-e Szöllősi Györgyi műsorvezető a gyerekek elleni nemi erőszakról cinikusan beszélő Böjte Csabát.

Szily László
Média

Eltűnt egy tizenegy éves fiú Budapest XVIII. kerületéből

Egy gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott.

Benics Márk
eltűnt

Rendszeresen megerőszakolhattak egy ötéves kislányt egy budapesti gyermekotthonban

Több elkövető is lehet.

Fődi Kitti
bűnügy

Így raboltak el az oroszok 46 kisgyereket egy herszoni gyermekotthonból

Az ukrán hatóságok szerint több mint 13 ezer gyereket vittek el az oroszok a háború kezdete óta a megszállt területekről. Közülük sokan orosz állampolgárságot kapnak, és hazafias átnevelésben részesülnek.

Boros Juli
háború

Rendszeresen bántalmazta a rábízott gyerekeket egy Tolna megyei otthon gyermekfelügyelője

„Beavatási szertartást” tartott nekik, ami azt jelentette, hogy ököllel ütötte és rugdosta őket. Felfüggesztett börtönt kapott.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Egész életükben végigkísérik az előítéletek az állami gondozásban felnőtteket

Egy friss felmérés szerint vannak, akik a gyerekeket hibáztatják, amiért kiemelték őket a családjukból. Október 7-e az állami gondoskodásban élő gyerekek napja.

Szurovecz Illés
gyermekvédelem

Belső vizsgálatot indítanak Böjte Csaba felettesei a gyermekotthonban történt bántalmazások miatt

De a rend ettől függetlenül kiáll Böjte mellett.

Kiss Imola
bűnügy

Elsikkasztotta egy Nógrád megyei gyermekotthon lakóinak pénzét az intézményvezető

Összesen 1 millió 780 ezer forintot vett fel a pénzükből saját céljaira.

Mészáros Juli
bűnügy

Kétszer többen támogatják az állatmenhelyeket, mint a gyermekotthonokat

A lakosság fele szokott adományozni.

Fődi Kitti
belföld

Aki bekerül ebbe a rendszerbe, nehezen tér haza a szüleihez

A családjukból kiemelt gyerekek egy része akár haza is költözhetne. De ehhez a szülőket sem szabadna magukra hagyni. Ma van az állami gondoskodásban élő gyerekek napja.

Szurovecz Illés
gyermekvédelem

Bosszúból olajat öntött a gyermekotthon vezetőjének irodája elé az állami gondozott lány

Aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés miatt emeltek vádat ellene.

Fődi Kitti
bűnügy

Müller Cecília úgy döntött, az intézményekben élő gyerekek újra találkozhatnak a szüleikkel

Többek közt gyermekotthonokban és javítóintézetekben is feloldották a kijárási és látogatási tilalmat.

Szurovecz Illés
társadalom

Több mint negyven nap bezártság után kimehetnek a gyermekotthonokban lakók

Lazítottak végre a járványügyi intézkedéseken.

Botos Tamás
Egészségügy

Családi biciklitúra a karantén alatt? A gyermekotthonok fiataljai addig az udvaron számolják a fűszálakat

Hiába javasol kiscsoportos kijárást a járványügyi hatóság, a nevelők nem tudják vagy nem merik kivinni a zárlat alá került gyermekotthonokban élő gyerekeket.

Neuberger Eszter
gyermekvédelem