És le is bukott.
A 23 ezres szám kellemetlenül érintheti Nieto elnököt, aki jövőre újra indulna a posztért.
Eldurvult köztük a veszekedés.
Az 52 éves német állampolgárságú férfi az M5-ös egyik pihenőjében lőtt rá bolgár ismerősére, aki ugyan a pihenőből még el tudott hajtani, de nem sokkal később az autópálya leállósávjában megállt és meghalt.
Ő volt az, aki most decemberben a Szállás utcánál vert félholtra egy nőt.
A túlságosan bátor Juan Luis Lagunas Rosales 21 éves volt.
Gyanúsított és vád már van, de a legfontosabb, az indíték, még nincs meg.
Álmukban támadt rájuk.
2009-ben lőtt le egy embert a fiával együtt.
Tizennégy év után találták meg az elkövetőt, aki az archivált bizonyítékok láttán beismerte a gyilkosságot.
Több mint fél éve hajtóvadászatot indítottak utána Olaszországban, mert megölt két embert. Most hárommal végzett, mielőtt elkapták.
Lal Singh Aryának, Madhya Pradesh állam boldogságügyi miniszterének kedden veszett nyoma, miután a bíróság letartóztatási parancsot adott ki ellene.
A rendőrség szerda délelőtt fogta el a kedd éjszakai gyilkosság gyanúsítottját.
Egy embert már előállítottak.
A most 85 éves John Bernard Feit meg is erőszakolta a gyülekezetébe járó tanítónőt, Irene Garzát.