12 év után bukott le egy kínai férfi, aki ellen gyilkosság miatt emeltek vádat azért, mert megölte a felesége nagybátyját. Zeng még 2005-ben ölte meg a férfit, mert nézeteltérésük támadt a lakbér miatt. Ezért Zeng állítólag leszúrta.
Ezután elmenekült otthonról Kína keleti részébe. Sokáig koldult és álnéven élt, eközben pedig egy szót sem szólt. Később még messzebbre menekült, majd építkezéseken vállalt munkát. Újra megházasodott, gyereke is született, eközben azonban továbbra is néma maradt.
Idén bukott le, miután a rendőrség felmérést végzett a környező háztartásokban, róla pedig kiderült, hogy nincsenek papírjai. Vérmintát vettek tőle és beazonosították, majd őrizetbe vették a korábban elkövetett gyilkosság miatt. A rendőrség szerint ekkor Zeng már nem is tudott beszélni a rendőrökkel, mert olyan régóta nem használta a hangszálait, hogy teljesen elsatnyultak, így a férfi tényleg némává vált.
Jegyzetek segítségével hallgatták ki, így kérdezték meg azt is, miért nem beszélt 12 éven keresztül. Azt felelte, “minél kevesebbet beszélek, annál kisebb az esélye, hogy hibát követek el”. Kínában gyilkosságért akár halálbüntetés is járhat. (The Telegraph)