gyilkossági kísérlet

A hatóságok szerint a bielefeldi késelés vallási indíttatású lehetett, letartóztatták a gyanúsítottat

A szíriai férfi futballszurkolókat támadott meg, négyen súlyosan megsérültek.

Herczeg Márk
külföld

Iskolás gyerekek közé hajtott egy férfi Oszakában

Hét gyerek sérült meg. Az elkövető egy 28 éves japán férfi.

Kaufmann Balázs
külföld

„Szörnyetegek háza” Glasgow-ban: hét embert ítéltek el kiskorúak évekig tartó abuzálása és kínzása miatt

Három 13 év alatti áldozatot gyötörtek hét éven át, a szexuális zaklatásért és erőszakért elítélt bűnözőkre a börtön mellett úgynevezett életfogytiglani korlátozást rendeltek el.

Haász János
külföld

Gyalogosok közé hajtott egy autó a járdán Londonban, gyilkossági kísérlet gyanújával vitték be a sofőrt

A gyanúsított előzőleg egy éjszakai szórakozóhelyen veszekedésbe keveredett.

Bódog Bálint
külföld

Benzinnel locsolta le és gyújtotta fel barátja az ugandai olimpikon maratonfutót

Rebecca Cheptegei testének 75 százalékán megégett.

Mészáros Juli
bűnügy

A merényleteket túlélő politikusok élete soha nem lesz már olyan, amilyen azelőtt volt

Szlovákiában először akartak meggyilkolni hivatalban lévő miniszterelnököt, korábban volt minisztert és újságírót öltek meg. Tisza István három merényletet élt túl, a negyedikbe belehalt. A politikai merényletek képsorai örökre belénk égnek.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Kilyukasztotta egy férfi a gázcsövet, hogy megölje volt barátnőjét, akinek még a kölyökkutyáit is magával vitte

Kétszer is megpróbálta.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

A gyerek végignézte, ahogy az apja késsel támad az anyjára és összeszurkálja

A vádlott nem ismerte be a bűnösségét.

Bódog Bálint
bűnügy

Meg akarta fojtani a férjét, mert az kapott egy képeslapot egy nőtől, akivel hatvan évvel korábban randizott

A férj pocsék állapotba került a támadás után, súlyos zúzódást, nyílt sebesülést, harapásnyomot is találtak rajta.

Bódog Bálint
külföld

Gyilkossággal vádolják az ausztrál nőt, aki gombás bélszínnel vendégelte meg volt férje szüleit

Hárman meghaltak, korábbi ügyek is előkerültek.

Benics Márk
bűnügy

9 évet kapott az elmebeteg férfi, aki 2021 karácsonyán számszeríjjal próbálta megölni II. Erzsébetet

Jaswant Singh Chailtől a windsowi rezidencia parkjában egy rendőr elektromos sokkolót tartva megkérdezte, hogy mi a célja, amire a 21 éves betörő így válaszolt: „Azért jöttem, hogy megöljem a királynőt.”

Herczeg Márk
bűnügy

Nyolc férfit találtak bűnösnek a brüsszeli 2016-os terrortámadások elkövetéséért

Az Iszlám Állam merénylői 32 ember haláláért felelősek.

Bódog Bálint
Terrorizmus

Egy 16 éves fiú megpróbálta megölni két iskolatársát egy brit magániskolában

Mind a két megtámadott fiút kórházban ápolják, az egyikőjük életveszélyes állapotban van, a másiknak pedig súlyosak a sérülései, de stabil az állapota.

Fődi Kitti
külföld

A 71 éves férfi aggódott, hogy mi lesz a feleségével, ha ő meghal, ezért nyakon szúrta

A szakértői vizsgálat szerint kóros elmeműködése miatt képtelen volt cselekménye következményeinek felismerésére.

Fődi Kitti
bűnügy

Íjjal és nyilakkal vadászott egy tizenéves lányra egy férfi Ausztráliában

Tíz és fél év börtönbüntetést kapott.

Benics Márk
külföld