Gyömrő polgármestere, a Jó Itt Élni (JIÉ) jelöltjeként tavaly megválasztott Tóth János bejelentette, hogy egy évvel a választások után polgármesterként és egyéni képviselőként is lemond.
Tóth János azt írta: „Mint ismert, városunk nehéz anyagi helyzetben van. Az elmúlt hónapokban folyamatosan azon dolgoztunk, hogy rövid távon kezeljük, középtávon pedig megoldjuk a problémákat. A mögöttünk hagyott időszakban azonban olyan indulatok szabadultak el mind a közösségi médiában, mind a képviselő-testületben, mely számomra lehetetlenné teszi az érdemi munkavégzést.” A jogszabályok szerint július 15-ig tölti be a polgármesteri tisztséget, addig a feladatait ellátja.
Kisberk Szabolcs, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője korábban azt mondta, a hétfői testületi ülést félbeszakította egy szirénával, miután a városban nagy feszültség alakult ki egy válságcsomag terve miatt, amivel a nehéz pénzügyi helyzetbe került önkormányzat a költségeket csökkentené.
Gyömrőt 2002 és 2024 között az a Gyenes Levente vezette, akinek több botrányos ügye is volt, például fél évet volt letartóztatásban, mert a gyanú szerint tagja lehetett egy biztonsági őröket foglalkoztató, több mint 1,5 milliárd forintnyi adót elcsaló, számlagyáros bűnszervezetnek, és Gyenes a képviselő-testület üléseit szabadulása után nyomkövetővel vezette.
Gyenes Leventét nagy értékű adócsalással gyanúsítják.
A korábban adócsalásért elítélt Gyenes Levente szerint „attól még lehet szépen élni, hogy tehetős valaki, attól még lehet könyvet olvasni, lehet operába járni”.