Mezei József, az alföldi bobpálya megálmodója indul Hajdú-Bihar 4. számú választókerületében.
Hadházy Ákos tárta fel a minimum 2,25 milliárd forintos károkozást, amivel 4000 informatikus helyett csak ezret képeztek.
Túl sok a munkájuk, kell nekik még 45 nap.
"A választások kimenetelét befolyásoló hazugságok, hírhamisítások és az agresszor Putyint támogató orosz propaganda terjesztése ellen".
Elképesztő indoklással utasították el a nyomozást, pedig hangfelvétel van arról, ahogy a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos azzal henceg, hogy mindenkiről tud mindent.
Az önkormányzat nem ismeri az eljárás okát, Hadházy Ákos képviselő szerint a SYS-nyomozásról van szó.
Hadházy Ákos, Fülöp Erik és Szilágyi György mentelmi jogát viszont nem függesztették fel.
Az ellenzéki képviselő azt írja, ez az az épület, amelyet 2015-ben 1,3 milliárd forintért vásárolt a Nemzeti Bank alapítványa.
A Turisztikai Ügynökség nem tudta elküldeni Hadházy Ákosnak, a Kabinetiroda pedig plusz 45 napot kért a válaszadásra.
Szántai László nem említette konkrétan a berettyóújfalui önkormányzatot, mégis rendkívüli ülést hívtak össze. Ha nem kér bocsánatot, fel is jelentik.
A független képviselő szerint „a többiek címére ugyanúgy kiküldik a leveleket, mintha élnének, és hozzátartozóik minden további nélkül szavazhatnak is helyettük”
Hadházy Ákos tett feljelentést hivatali visszaélés és foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt.
A képviselő emlékeztette a rendőröket, hogy Rogán Antal feleségét Barbarának, kabinetfőnökét Ádámnak hívják.
A GVH tavaly januárban már 1,6 milliárdos bírságot szabott ki az ügyben érintett cégekre.
Már sokkal többről szól a Völner-Schadl-ügy, mint hogy az ügyészség vesztegetési pénz elfogadásával gyanúsít egy államtitkárt. Magyar Jeti-adás egy akkora korrupciós és politikai botrányról, amilyet már régen látott Magyarország.