hadházy ákos

Hadházyt csak a járvány lecsengése után hajlandó fogadni a tisztifőorvos

A független országgyűlési képviselő szerint "aggasztó, ha nincs annyi szakember", hogy valamelyikük fél órában válaszolna a kérdéseire.

Botos Tamás
Egészségügy

Egy-egy mondatban a koronavírus mai magyar fejleményei

Az ötödik fertőzött, karanténból szabaduló turisták, lemondott tömegrendezvények, felfüggesztett országjárás és petíció a propagandapénzek átcsoportosítására.

Urfi Péter
Egészségügy

Ilyenekre költötték el a Digitális Jólét Program milliárdjait

Böszörményi Nagy Gergely 24 millióért importált volna startupokat, a NER egyik kedvenc ügyvédje szakértett gyermekügyben, és volt, aki hatmillióért sátorozott Tusványoson.

Szily László
INTERNET

Hadházy bejelentésére az OLAF is vizsgálódni kezdett a magyar egészségügyi gigakartell ügyében

A képviselő a 444-nek azt mondta, nem hagyja a rendőrségre az ügy kivizsgálását, Németországban is bejelentést tesz. „Hátha ott a Siemens is beszédesebb lesz.”

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Egy nap alatt összedobták Hadházy Ákos kétmillió forintos bírságát

Kövér László szabta ezt ki, miután a képviselő egy Stop Propaganda feliratú táblát lógatott be a házelnök mögé.

Horváth Bence
POLITIKA

Kövér 2 milliós bírságot szabott ki Hadházy Ákosra

A képviselő a parlament hétfői ülésén molinókat lógatott be a házelnök mögé.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Kocsis Máté szerint a táblát és a büntetést "Hadházy nem a saját zsebéből fizeti"

A Fidesz frakcióvezetője szerint jelentéktelen a független országgyűlési képviselő, mégis róla beszélt.

Botos Tamás
POLITIKA

Hadházy belógatott Kövér László mögé egy STOP PROPAGANDA feliratú molinót

Illetve egy olyat, hogy: „A MINISZTERELNÖK A MAJORSÁGÁT!” A házelnök ezért kitiltotta a független parlamenti képviselőt.

Herczeg Márk
parlament

Simonka György betoppant Hadházy Ákos korrupcióinfójára

Így végre a helyváltoztató autómosóról, a számla nélküli macskaherélésről és háttérhatalmakról is beszélt valaki.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A siófoki fideszes képviselő felesége pár hónapra szőlőtermelő lett, hogy engedélyeztesse az örök panorámás borospincéjét

Witzmann Mihály szerint az ingatlan azért nem szerepel a vagyonnyilatkozatában, mert az 150 ezer forintot kereső közalkalmazott felesége nevén van.

Botos Tamás
POLITIKA

Hadházy: Gyakorlatilag összeomlott az állategészségügyi hatósági rendszer Magyarországon

A képviselő szerint a járási főállatorvosi posztok tömeges megszűnése is hozzájárult ahhoz, hogy sem a madárinfluenzát, sem a sertéspestist sem sikerült feltartóztatni.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Újabb verzióval állt elő a kormányhivatal arról, hogy mi is épül a föld alatt és fölött az Orbán-klán hatvanpusztai uradalmán

Eddig azt állították, hogy porta lesz a hatalmas földalatti komplexum, most azt mondják, majorság. Csakhogy Orbánéknak papíron nincs ott semmiféle földje, a környék a tőlük független Mészáros Lőrincé.

Szily László
POLITIKA

Nyomoz a rendőrség az egyik legnagyobb egészségügyi kartellügyben

Ez a legfőbb ügyész válaszából derült ki, amit Hadházy Ákosnak küldött.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Elutasították Hadházy Ákos feljelentését, amiben kifogásolta, hogy elmaradt Simonka György előzetes letartóztatása

Az ügyészség indoklása szerint azért, mert mire letartóztathatták volna a mentelmi joggal védett Simonkát, már nem lett volna értelme.

Neuberger Eszter
bűnügy

Nyilvánosak lehetnek a kispesti tényfeltáró bizottság ülései

Hamarosan elkezdődhet a kerület korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság munkája. Ferenczi István ellenzéki képviselő szerint legalább fél évre van szükség az alapos vizsgálathoz.

Boros Juli
POLITIKA