Az autó sofőrje elmenekült, keresik.
Ahogy az olimpia után feloldották a rendkívüli intézkedéseket, azonnal visszatértek a városba.
Viharként csapott le a magyar Youtube-ra a katonai konzervkaják bemutatása, a profik pedig egyenesen az életüket kockáztatják a kóstolgatással. Jó, lehet, hogy büdös, rohadt vagy mozog, de gondolj bele: mégiscsak egy falat történelem!
Nem tetszik neki, hogy Macron spórolni akar a hadseregen.
A baráti tűz 11 egyenruhással végzett.
A jogvédők szerint a hadseregben szexuális orientáció szerint listázzák a katonákat.
Két laktanyában is találtak a Wehrmachthoz köthető tárgyakat, országos vizsgálat jön.
Hilda Claytonnal és 4 afgán társával 2013-ban végzett egy robbanás.
Váratlanul érte őket.
Éles lőgyakorlat volt, a honvédek szerint nem először fordul elő ilyen eset.
Még mindig negyedannyit költenek a katonságra, mint az amerikaiak, akik viszont 10 százalékkal emelnének idén.
Ez a legnagyobb emelés lenne az afganisztáni és iraki háborúk eleje óta.
Michael Healy-Rae szerint háborúban állunk a bokrokkal, és még csak észre se vesszük.
Fegyverekről és harcművészetekről is oktatják őket, nem is kell ennél királyabb program.
Kilenc hónapig állomásoznak a térségben a NATO keleti szárnyának megerősítése érdekében.