A dél-koreai katonai törvényszék hat hónap felfüggesztett börtönre ítélte a hadsereg egyik tisztjét, miután kiderült, hogy lefeküdt egy másik férfi katonával. Az ítélet után a tiszt teljesen összeomlott, és kórházba kellett szállítani.
A törvényszék szerint a tiszt megsértette a hadsereg büntetőjogi szabályzatát, amely tiltja a „szodómiát és hasonló szégyenteljes viselkedési formákat”. Ezért akár kétéves büntetés is kiszabható. Az ítélet végrehajtását egy évre felfüggesztették, ugyanakkor a férfit érdemtelenségre hivatkozva elbocsátották a hadseregből.
A jogvédő szervezetek szerint a dél-koreai hadsereg boszorkányüldözést folytat a melegekkel szemben. Az emberi jogok katonai központja szerint áprilisban az egyik tiszt nyomozást indított a hadseregben szolgáló melegek ellen, és végül 40-50 férfit tettek fel a listára. A hadsereg tagadta, hogy ilyesmi történt volna. (BBC)