hajléktalanság

Bírói figyelmeztetést kapott egy hajléktalan, mert hajléktalan

Cs. Bélát a Nagyvárad tér egyik padjáról vitték be a rendőrök. Hónapok óta ez az első hajléktalan-pere a magyar igazságszolgáltatásnak.

Magyari Péter, Czinkóczi Sándor
igazságszolgáltatás

Hosszú idő után újra őrizetbe vettek egy hajléktalan embert, mert hajléktalan volt

Bár az ügyvédjét szívatták picit, ma délben már bíróság elé is állítják.

erdelyip
bűnügy

A Baby Sharkot és egy másik idióta gyerekdalt játszanak le egy floridai városban, hogy távoltartsák a hajléktalanokat egy parktól

Van, amit senki sem bír elviselni, bármilyen mélyen legyen is.

Szily László
ÉLET

A budapestiek döntő többsége szerint nem elfogadható a hajléktalanok kriminalizációja

A fővárosban élők 61 százaléka nem ért ezzel egyet.

erdelyip
POLITIKA

Az Alkotmánybíróság szerint a hajléktalanok kriminalizálása és börtönbe zárása nem alkotmányellenes

„Az Alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga, ez az állapot nem az emberi méltósághoz való jog része” – közölte az AB.

Herczeg Márk
politika

Panelházak szobáiban nevelik a zöldséget hajléktalan emberek számára

Egy IX. kerületi hajléktalanszállón kiskertjük van a lakóknak, ahol maguk gondozzák a hagymát és a paradicsomot. A kiültetett palántákat önkéntesek nevelik elő a saját nappalijukban, erkélyükön.

Albert Ákos
társadalom

Egy vatikáni bíboros leszerelte a villanyórák működését gátoló zárat egy római lakóházban, amit hajléktalan családok foglaltak el

Konrad Krajewski rendszeresen járja Róma utcáit a szegények, rászorulók segítésére, meleg ételt, ruhát, takarókat, pénzt, előre feltöltött telefonkártyákat, metrójegyeket és gyógyszereket oszt közöttük.

Herczeg Márk
külföld

Sára Botond akár ki is tiltaná a hajléktalanellátással és az ételosztással foglalkozó szervezeteket Józsefvárosból

A nyolcadik kerület polgármestere konzultációt indított, és azt kérdezi, egyetértenek-e a lakók azzal, hogy ezek a szervezetek túl nagy terhet jelentenek a környezetüknek.

Boros Juli
politika

Pont úgy bukott meg a hajléktalanellenes törvény, ahogy arra számítani lehetett

Nem nőtt a szállók kihasználtsága, a rendőrök már nem büntetnek és nincsenek perek sem.

Szily László
POLITIKA

Beer Miklós: Játszva megoldhatnánk a hajléktalankérdést. Mégsem tesszük.

A püspök szerint nagyon nagy a baj, szívtelen a társadalmunk.

Sarkadi Zsolt
vallás

A Mérce főszerkesztője saját Facebookján hamisította meg Gyurcsány Ferenc egy idézetét, aztán elnézést kért érte, de Gyurcsány mégis beperelte

Minden fordulatában egyre bizarrabb történet.

erdelyip
Média

Már nem csak az utcán, hanem autóban is tilos lesz élni Józsefvárosban

Az önkormányzat szerint veszélyes lehet, ha valaki egy utcán parkoló autóban él, ezért betiltották.

Albert Ákos
társadalom

A hajléktalanokért énekeltek aktivisták a Bazilikánál, gyorsan meg is jelentek a biztonsági őrök

A rendőrség is a helyszínre érkezett, de ők nem találtak hibát az eseményben.

Boros Juli
POLITIKA

A 2019-es Józsefvárosi Naptárból megtudhatod, kit kell értesítened, ha zavaró bevándorló vagy hajléktalan van a környéken

Hasznos infók.

Herczeg Márk
POLITIKA

25 éves az egyetlen magyar újság, ahol az a jó, ha csökken a példányszám

Negyedszázada írják és árulják hajléktalanok a Fedél Nélkült. Sokuknak ez az élete, fagyban-esőben is kint állnak, és csak részben csinálják a pénzért: fontosabb, hogy ne csak egy csövesnek lássák őket. Ki az a hajléktalan, aki képviselőknek árul, és ki az, aki pár forintért is odaadja a lapot, csak vigyék?

Albert Ákos
Média