hallgatói önkormányzat

Nem áll a Debreceni Egyetem magánegyetemmé alakulásának útjába a helyi hallgatói önkormányzat

A DEHÖK szenátusba delegált tagjai megszavazzák, hogy a szenátus támogassa az egyetem modellváltását.

Neuberger Eszter
oktatás

A Színművészeti hallgatói önkormányzata nem fogadja el a nyakukba ültetett kuratóriumot

A minisztérium egyetlen jelöltjüket sem vette figyelembe.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Emlékérmet kapott a hallgatói önkormányzattól a 11 év után, idén nyáron távozó elnök

A 32 éves Török Márk jelenleg is a hallgatói önkormányzat felügyelő-bizottságának a tagja.

Botos Tamás
oktatás

Bíróság döntheti el, hogy vezetheti-e 10 év után is Török Márk a szegedi hallgatói önkormányzatot

A Szegedi Tudományegyetem rektora megfosztotta a tisztségétől, de a hallgatói önkormányzat bírósághoz fordult.

Herczeg Márk
oktatás

Tíz éve HÖK-elnök, pedig lejárt a mandátuma

Török Márk tizenharmadik évét kezdte meg a Szegedi Tudományegyetemen.

Botos Tamás
idióta rekordok

Nem volt hová menniük a menekülteknek, ezért a hallgatók befogadták őket egy francia egyetem parkjába, de emiatt felfüggesztették az oktatást

A diákok kollektív döntést hoztak arról, hogy a családokat bekötöztetik a campus parkjába, miután az egyik városi parkot el kellett hagyniuk. Szerintük „semmi sem indokolja az egyetem bezárását, nincs semmilyen veszély”.

Herczeg Márk
oktatás

Török Márk be van betonozva a HÖK-elnöki székbe

Újra megválasztották, pedig szegedi egyetem dékánjai is kérték, hogy húzzon el.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Be akarták fenyíteni az ellógó egyetemistákat az ELTE-n, aztán kiderült, nincs is annyi hely, ahol mindenki elférne

Az informatikai szakokon tanulók szerint nem attól lesz jobb a képzés, hogy a legérdektelenebb előadásokat is kötelezővé teszik.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Lemondott a HÖOK elnöke

erdelyip
oktatás

Újra működhet az ELTE Hallgatói Önkormányzat

erdelyip
oktatás