Hasszán Rohani

Iránban négy hónapra betiltották a bitcoinbányászást

Rohani szerint a bitcointermelés miatt vannak súlyos áramszünetek az országban. Nem mindenki ért vele egyet.

Horváth Bence
külföld

Irán újabb urándúsító centrifugákat helyezett üzembe

Szombaton jelentették be, hogy szándékosan megsértették az atomprogramról szóló 2015-ös hathatalmi megállapodást.

Mészáros Juli
külföld

Urándúsításról döntött az iráni törvényhozás

A törvény elfogadásakor a képviselők felálltak, és az öklüket rázva azt kiabálták: „Halál Izraelre!”, „Halál Amerikára!”

Szurovecz Illés
külföld

Az iráni elnök szerint az amerikai szankciók gazdasági és egészségügyi terrorizmussal érnek fel

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem különböztetheti meg hátrányosan Iránt azáltal, hogy nem segíti hitellel az új koronavírus-járvány elleni védekezésben, mert Washington megakadályozza ebben – mondta Haszan Róháni.

Herczeg Márk
külföld

Tízezrek tüntetnek Iránban, miután a kormány másfélszeresére emelte az üzemanyagárakat

A demonstrálók a nemzeti bank egyik irodáját is felgyújtották.

Sarkadi Zsolt
külföld

Irán vezetője nem örül a növekvő amerikai katonai befolyásnak a Perzsa-öbölben

Szerinte ez eddig mindig csak szenvedést hozott a régióra. Róhani ezért egy béketervvel megy az ENSZ-közgyűlésre.

Horváth Bence
külföld

Irán bejelentette az urándúsítás növelését

Újabb ponton térnek el a 2015-ös atomalkuban vállaltaktól.

Horváth Bence
külföld

Trump és Rohani fenyegetik egymást, hogy ne fenyegessék egymást

Vad üzengetésbe kezdett az amerikai és az iráni elnök.

Herczeg Márk
külföld

Irán legfőbb vallási vezetője a túl nyugatos oktatási program miatt ment neki a kormánynak

Az UNESCO oktatási programja például a nemek közötti egyenlőséget szorgalmazta az iskolákban.

Horváth Bence
külföld

Az iráni elnök ugyanúgy reagált az amerikaiak válaszcsapására, mint az oroszok

Hasszán Rohani még abban sem biztos, hogy tényleg a szír kormányerők gyilkolták meg a civileket.

Czinkóczi Sándor
külföld

Aranyhal helyett akváriumba rakott naranccsal kívánt boldog új évet az iráni elnök

Egyesek szerint a liberális szavazók felé próbál ezzel nyitni.

Horváth Bence
külföld

Irán betont öntött az aráki tenyésztőreaktorba

Ezzel napokon belül megszűnhetnek az Irán elleni szankciók, Teherán 100 milliárd dollárnyi saját külföldi befektetését kapja vissza.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Nem fog együtt vacsorázni a francia és az iráni elnök, mert nem tudtak megegyezni abban, hogy legyen-e bor az asztalon

A franciák inkább alkoholmentes reggelit ajánlottak, de azt meg az irániak túl olcsónak találták.

Horváth Bence
külföld

Irán elnöke héberül kívánt boldog új évet a zsidóknak

Herczeg Márk
vallás